Az éjszaka kapujában
Ma éjjel megint némán állt az Isten,
csak a szél járt végig a kihűlt szíveken.
A csillagok úgy égtek fenn az égen,
mint régi sebek a világ testében.
Kérdeztem halkan: miért vagy ilyen távol?
Miért építesz csendet minden imából?
A válasz nem jött, csak a fekete ég,
s egy holló vitte el a maradék reményt.
Mégsem fordultam el Tőled haraggal,
mert ismertem arcodat a viharban.
A villám egy pillanatra felmutatta,
hogy a sötétség is a Te palástod rajta.
Ha egyszer végleg kihuny minden lángom,
ne idegenként állj majd a határon.
Csak nyújtsd felém azt a sebhelyes kezet,
amely a csöndben is hazavezet.
Author: Tóth Brigitta
Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és a művészetekben találja meg a világ valódi jelentését. Minden szó, minden mondat egy apró darabja annak a végtelen mozaiknak, amelyet az élet formál körülöttem. Az alkotás számomra nem csupán kifejezésmód, hanem egy utazás – egy belső táj, ahol a gondolatok szárnyalhatnak, és az érzések formát ölthetnek. Művészetemben az érzelmek finom szálait igyekszem megragadni. A vers az a tükör, amelyben a lélek színei tükröződnek, a próza pedig a világ szépségét és árnyait meséli el. A festészet titkai, a színek és formák harmóniája mindig is lenyűgöztek, és sokszor ezek a hatások köszönnek vissza az írásaimban, ahogyan a szavak is megpróbálnak egy-egy képet, egy-egy pillanatot megörökíteni. Szeretem a csendes, ámde mélyebb rétegeket keresni az életben: a törékeny, de erős emberi kapcsolatokat, az érzelmek árnyalatait, a finom, szinte észrevétlen szépséget, amit a legtöbben hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. A művészetek azok a kulcsok, amelyek segítségével beléphetünk a lélek legmélyebb zugaiba, és talán egy kicsit jobban megérthetjük magunkat és másokat. Ez a blog az én kis világom, ahová meghívlak benneteket is. Itt megosztom veletek az alkotásaimat – verseimet, történeteimet, érzéseimet –, és remélem, hogy együtt egy olyan közösséget alkothatunk, ahol a művészet nem csupán...
