Egymagam ülök a Sztüx folyó partján,
az elmúlás szólít meg, morajló hangon,
belenézek tükrébe s látom ráncos arcom,
Voltam ám én is fiatal hajdanán,
Voltam ám én is pezsgő és heves,
De elmosta mindenemet a folyó
úgy hiszem elvitt mindent ami jó.
Lehet-e megőszült életem újra teljes?
Magamban kerestem kétségemre a választ,
ki sem néztem szűk szívemből,
nem tettem ki a lábam, a hamis édenből,
nem mertem a külvilágban keresni a támaszt.
Nincs már semmi haszna rájönni ezekre
már úgyis mindegy, mulandó vagyok
tudom hogy mindjárt úgyis meghalok
de valamiért még is újra élni akarok
S amint megfakultak a hamis fények
kinyíltak a kis lények,
Csillagszámra törtek ki folyóból,
akár hóvirág a hóból,
Szemük reménnyel tele égett
Tudták nem tart sokáig mégis éltek.
Ezüst ragyogással lepték el a vizet,
beragyogták sötét szívemet,
Bátran táncoltak a halál határán,
őszintén nevetek idejük hiányán.
Mosoly jött, már kisimult arcomra,
éreztem, készen állok harcomra,
Most már tudom
és soha meg nem unom
a választ,
Most már nincs ami eláraszt.
Nem lesz bennem semmi hamisság,
Úgy fogok élni mint a Tiszavirág!
Author: Machó Bese Géza
Machó Bese Géza vagyok 2008-ban születtem. Az utóbbi 2 évben kezdtem el foglalkozni az írással, főként verseket írok, de novellákkal is próbálkozom. „Semmiből semmi sem lesz”