*
Végső pont
Vajon, milyen foka
kell a kétségbeesésnek,
hogy kamion elé
vesd magad vagy
a szakadékba ugorj?
Hogy visszautasítsd az ételt,
de még vizet is alig kortyolj?
Tényleg meg volt „beszélve”
előre a kamionossal vagy bárkivel,
ki véred veszi, hogy te leszel
az áldozat, ő meg a bűnelkövető?
Tudod, még a köztes létben…
Mi vesz rá, hogy éppen
most add fel?
Miért pont most érzed azt, hogy
már minden szeretet-megnyilvánulásod
a kukában végzi, plusz még azt is
hallgathatod, hogy a pokolba vezető út is
jó szándékkal van kikövezve…
Amikor már minden lépésedet félreértik,
amikor folyton védekezned kell, hogy
nem, nem igaz – nem úgy igaz!
Nem akarsz mást, csak szeretni és szeretve lenni,
de valahogy erre az életre nem jött össze semmi.
Már az üvöltés is benned reked, dal nem fakad
sem szívedben, sem ajkadon.
Elfeledve, meg nem értve, magányosan végzed
egy fázós hajnalon.
*
(© Nagy Erzsébet – 2021. március 5. 13:22.)
2026. szeptember 17. Üdvözlöm az erre járókat !🙂
Ez a versem a Láthatatlan világok c. kötetben kapott helyett.
Author: L. Nagy Erzsébet
Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy „vajon, mire gondolt a költő”, mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...