Rózsa Iván: Szer

Rózsa Iván: Szer

Csak egyszer élünk és halunk, vagy legalábbis végtelenszer?
Ha nem vagy szelíd, légy inkább gonosz, a legrosszabb a langyos középszer!
Más szenvedése által megváltódni – a legcinikusabb kábítószer!
Éljünk és haljunk akárhányszor is, de mindig igazán, emberként, ezerszer!

Budakalász, 2026. október 4.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Tamás és Lia

    Lia valaha hitt abban, hogy a szeretet minden falat ledönt. Amikor Tamás felesége lett, még nem sejtette, hogy a férfi ölelése néha menedék

Teljes bejegyzés »

Karácsonyfa alatt

Karácsonyfa alatt   Itt ülök a fa alatt, S Te nem vagy itt velem; Bánatom karol át, Mert nem fogod kezem.   Nevetni szeretnék veled,

Teljes bejegyzés »

Álomiránytű – Felhőpamacsok és méz.

Álomiránytű – Felhőpamacsok és méz. Hófehér fellegfoszlányokon álmodni veled, egy pillantásban elmerülni, elveszni, miközben nevem súgod kedvesen. Nevetve bújni, s játékos felhőpamacsokon kacagva hemperegni, ajkaidról

Teljes bejegyzés »

Ha lehetne

Edit Szabó : Ha lehetne… Az idő egyre eljár felettünk, a virágok nyílnak, írott betűk gurulnak papíron, egyre újak, kifejezni szeretetet tudnak. Szeretetet minden iránt,

Teljes bejegyzés »

Várakozás triádája

Várakozás triádája Szeretek várakozni, annak ellenére, hogy ez szembe megy velem, annak ellenére is kedvelem, hogy az idő van ellenem, folyamatosan változok, s félek ha

Teljes bejegyzés »