Őszi hercegnő

Szellőrózsa a szélben,

Őszi napsütésben,

Szirmain a holdfény sárga fénye,

Zegzugos, barázdált szépsége.

Eső után száradva,

Illata szívemet megnyitja.

Színes kis virágait bámulva bambulom,

Száradó szirmait szájtátva csodálom.

Ránézve felvidítja napomat,

Százféle színével mosolyra fakasztja arcomat.

S mint aki tudja, a tél majd alvásra késztet,

Még előtte kiontja magából az összes szépséget.

Tüskéket, ha keresel, nem találsz rajta,

Ő nem az a kemény kérgű, szúrós fajta.

Szirmaival arcodat lágyan simogatja,

Csendes csókjaival lelkedet babusgatja.

Az ősz számára hatalmas ajándék,

Szétárasztja magából végtelen szépségét.

Lehet vihar, zápor, zord tél és szél,

A természet hercegnője semmitől sem fél.

A házsártos csipkebokor is elhajlik előtte,

Lila, kék mosolyától lángra gyúl szíve.

Látványával szívedbe megérkezve,

Érzed, már nem tudsz élni nélküle.

 

Az Irodalmi Rádió 2026. évi  „Hűs hajnalok lehelete” című őszi antológiájában megjelent.

Hajnal Cs. Krisztina
Author: Hajnal Cs. Krisztina

Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Változás

  Csendesedik a táj halkan, Nem keres már új alkalmat. Alkalmat forró hahotára, Napsütéses vacsorára.   Új öltönyt vesz fel a préri, Sajnos semmi sem

Teljes bejegyzés »

Felhők felett a Mennyország

Tegnap volt a Szervadományozás napja. Szeretném megosztani egy korábbi, megjelent írásom.  Felhők felett a Mennyország ”igaz történet alapján” Várta már a nyugdíjazását, mikor reggelente nem

Teljes bejegyzés »

Őszi hercegnő

Szellőrózsa a szélben, Őszi napsütésben, Szirmain a holdfény sárga fénye, Zegzugos, barázdált szépsége. Eső után száradva, Illata szívemet megnyitja. Színes kis virágait bámulva bambulom, Száradó

Teljes bejegyzés »

Őszi dal

Elsárgult faleveleket hord az őszi szél. Változik most minden, valami véget ér.   Talán az ősz csodája is eltűnik majd veletek? Vagy örökre itt marad

Teljes bejegyzés »

A Szörnyeteg

A szörnyeteg Hangosnovellaként meghallgatható: A szörnyeteg Pusztahidas a maros partján nyújtózik. Sűrű, zöldellő erdő öleli körbe. Láthatatlan lenne az országútról, ha a kis fahídon átfutó

Teljes bejegyzés »