Egy reggel, mikor felébredtem, furcsán idegen volt minden,
Nem értettem, hogy az érzelmeim hova tűnhettek hirtelen.
Nem éreztem semmit, csak csupa hideg, szürke falakat,
Elvesztek a színek, s a dallamok is elnémultak.
Egy ideig csak ültem csendben, éreztem a hiányt,
De nem tudtam, hol keressem azt az életvidám lányt.
Emlékek közt keresgéltem, néztem a filmeket,
S egyiken aztán megláttam a hiányzó részletet.
Valaki elvette a fényem, a belső szeretet-lámpásom,
Nélküle csak burok vagyok, s én még élni vágyom.
Így aztán fogtam magam, s kalandra indultam,
Megkeresni a fényem, a lényem, a belső önmagam.
De mindenhol kopott udvarok, fakó házak fogadtak,
S mi nekem szebb volt, onnan mindent loptak.
Meguntam s elindultam visszafelé, bezárni a váram,
Mikor menet közben egy lámpást találtam.
Szív is tartozott hozzá, s egy csodaszép lélek,
Először találkoztunk, s már sárgán fénylett.
Oly szép volt, szívmelengető, ahogy hívott,
S önként a fényéből kedvesen nekem is adott.
Így végül nem kellett lopnom, csak elfogadnom,
S egy sarokba leülve a napot végig sírnom.
Kimosta a szürkeséget, a lángom erősebb lett,
Hálás szívvel táplálom, s adom tovább az üzenetet.
Szeress, míg élsz, s tápláld éltető fényed,
Talán te leszel ki majd valakit megment.
Ne félj, új úton egyedül is tudni kell járni,
S a magad útját a saját erőddel táplálni.
2026.10.16
Author: Szabó Szabina
Komlón születtem, ott jártam általános iskolába, a középiskolát Pécsett végeztem az akkori Kero idegenforgalmi szakán. Itt Okj-s szakmákat szereztem. Veszprémben, a Pannon egyetemen szereztem diplomát turizmus – vendéglátás szakon. Németül és angolul is beszélek, igyekszem a tudásom szinten tartani. Két gyermekes családanya vagyok, aki nagyon szeret olvasni, kreatívkodni és írni. Ezek mellett szeretek díszíteni, önkénteskedni, sütni, gyerekekkel foglalkozni. Gyermekkorom óta a versek azok, amikben ki tudom fejezni az érzéseimet, gondolataimat. Eleinte az iskolai órák, az első szerelmek ihlettek meg, később búcsúbeszédeket is írtam, és mondtam fel. Iskolai ünnepélyeken szavaltam verseket, már korán tudtam, hogy ezekhez vonzódom. Jelenleg a versek mellett meséket is írok a helyi Sétáló egyik állomására. Szeretem a kihívásokat is. Több történetbe is bele kezdtem az évek során, a célom az, hogy ezeket véglegesítsem, legalábbis folytassam. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért helyben részt vettem, majd magam is szakköröket tartottam a falunkban, így megismerkedhettem a nemezeléssel, papírfonással és a hímzéssel is, valamint picit a makraméval. Nagyon szeretek kézzel készített, egyedi ajándékokat készíteni. A célom: saját könyvek kiadása, akár vers, akár mese, akár történet legyen.



