A mennyország kulcsait sietve nekem adta Péter,
Őrizzem, míg elrepül, beszélnie kell már Istennel.
Néztem csak a karikát, vajon hány is lóghat rajta,
De megszámolni se tudtam, volt vagy ezer fajta.
Álltam ott, tanácstalan, ugyan mit értek én ehhez,
Nem kaptam útmutatót a most érkező lelkekhez.
Teremtőm, most mi lesz, már vagy százan vannak,
Fellépek a pulpitusra, hátha onnan jobban hallanak.
De mikor felléptem, fénybe borult az egész,
Megjelent egy nagy könyv, és egy égi zenész.
Kinyitottam s kimondtam halkan az első nevet,
Mire a nevezett azonnal előttem is termett.
Felolvastam, mit oda írtak, hullottak a könnyek,
S mikor a végére értem, egy ajtó is megjelent.
Épp azon gondolkodtam, hogy találom meg a kulcsát,
De egy fényesebben ragyogott a többinél, fogtam hát.
A zárba tettem, s az ajtó egy színes, szép tájra nyílt,
Átlépett a lélek, mögötte egy másik kacsint s int.
Mindenki, ki sorban állt, egymás után keltek át,
De az ajtók, s tájak változtak. Így telt el a délután.
Egy névnél elcsuklott a hangom, nem lehet, nem,
De tudtam, hogy igaz, nem kellett felnéznem.
Mosolygott csak, szemeivel, egyre csak nézett,
S megszorította kezem, mielőtt világába lépett.
Nem kellettek szavak, sem nagy ígéretek,
A földi életek mind egyszer a végére érnek.
Legyünk hálásak minden szép pillanatért,
Egymásért, a szeretetért, a szomorú dallamért.
Mert míg élünk, emlékeket gyűjtünk,
Mikre emlékezünk, s a végén visszanézünk.
Lesz benne mindenféle: boldog, szomorú, nehéz,
Rajtad áll, hogyan döntesz, míg a Földön élsz.
Hosszan néztem utána, először észre se vettem,
Hogy Péter újra előttem áll, munkára készen.
Kezét vállamra tette, szemeiben együttérzés,
Soha nem felejtem el, ez nem lehet kérdés.
Visszaadtam a kulcsait, s mosolyogva fogadta,
Szépen megköszönte, s ekkor adta tudtomra:
Nem vigyázhat akárki ezekre a kulcsokra,
S hogy még az ajtók is nyíltak, maga a csoda!
Angyalvér folyhat benned, ezt biztosan tudom,
Elkélne a segítséged köztünk, kedves barátom.
Így hát a mennyben maradtam, tanultam sokat,
Reggel nem értettem az ébresztős hangokat.
2026.10.16.
Author: Szabó Szabina
Komlón születtem, ott jártam általános iskolába, a középiskolát Pécsett végeztem az akkori Kero idegenforgalmi szakán. Itt Okj-s szakmákat szereztem. Veszprémben, a Pannon egyetemen szereztem diplomát turizmus – vendéglátás szakon. Németül és angolul is beszélek, igyekszem a tudásom szinten tartani. Két gyermekes családanya vagyok, aki nagyon szeret olvasni, kreatívkodni és írni. Ezek mellett szeretek díszíteni, önkénteskedni, sütni, gyerekekkel foglalkozni. Gyermekkorom óta a versek azok, amikben ki tudom fejezni az érzéseimet, gondolataimat. Eleinte az iskolai órák, az első szerelmek ihlettek meg, később búcsúbeszédeket is írtam, és mondtam fel. Iskolai ünnepélyeken szavaltam verseket, már korán tudtam, hogy ezekhez vonzódom. Jelenleg a versek mellett meséket is írok a helyi Sétáló egyik állomására. Szeretem a kihívásokat is. Több történetbe is bele kezdtem az évek során, a célom az, hogy ezeket véglegesítsem, legalábbis folytassam. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért helyben részt vettem, majd magam is szakköröket tartottam a falunkban, így megismerkedhettem a nemezeléssel, papírfonással és a hímzéssel is, valamint picit a makraméval. Nagyon szeretek kézzel készített, egyedi ajándékokat készíteni. A célom: saját könyvek kiadása, akár vers, akár mese, akár történet legyen.
