Már minden pillanat, a nyári ég alatt
oly könnyen megharap, míg oszlik majd a fagy,
és csendesül a vágy, nem ad már új ruhát,
csak ujjak közt a tér, kicsinyke hófehér.
Úgy ingázik az éj, mint fösvény ág szakad,
ha rajta túl sok már, mit élni is szabad,
és így törik majd meg, hajolva földig – ágy,
már minden nyújtózó, belénk karolt világ.
Majd addig égnek el, míg kell ez édes mély,
majd úgy tüntet a nap, elhinné mit sem ér.
Már nem felesel, él, elnyeli gondjait,
már láthatatlanul, nem féli vágyait.
Míg Majd és nem a Most, mi úr a nap felett,
míg két kezed nem óv, és véd ölel, szeret,.
hát addig ring a rév, rendülő ég szakad,
míg minden pillanat, úgy hiszi elszalad.
2026.10.17.
Author: Kapocsi Annamária
1975-ben születtem Orosházán, jelenleg Hódmezővásárhelyen élek. Az írások gyerekkoromban mesék, majd később apró gondolattöredékek formájában segítettek élni. Hiszek az írás gyógyító erejében, a varázsban, ami benne lebeg. Mintha levegőt venne az ember, vagy letenne egy súlyt a lelkéről. 2007-től maradtak meg leginkább a gondolataim, amikor a poet.hu oldalra rátaláltam. Eddig különböző antológiákban, folyóiratokban szerepelhettem. Legtöbb a poet.hu kiadványa, de akad az Aranyecset, a Déemká, a Krúdy Gyula Irodalmi kör, és a Süli András Művészeti kör által készített antológia. Egyszer volt egy önálló szénrajz kiállításom, a versekhez készült rajzokból. Szavak ébredése címmel. A festéssel még csak közel három éve próbálkozom. ismerkedem a színek adta világgal. Három leányom által tanulok még élni, ők színesítik a napjaim. így az írás és festés, igazi időrablóvá nevelt. Mert minden csupán a pillanatokon múlik.
