A hit medrében zátonyra futottam.
Kiszaladt a víz alólam,
Hajómat hiába kormányoztam.
Elvittem fiam és apám a templomba
Ám lélekben mindig máshol voltam,
Isten helyett, itt csak az embert szolgáltam.
S bár a Teremtő temploma, az ember,
Én valódi folyókra vágytam:
Fényre és szelekre, Létező vizekre.
Ketrecem volt ilyenkor a templom,
Reményem a kósza fénysugár,
Mert hálás csak az ég alatt voltam.
A hit hajóján csak gályarab lehettem
De kint a szabadban,
Rész és egész egyszerre vagyok.
Néma templom hűvösén az orgonák zúgása
Semmi volt, ha kint szélcsönd
Vagy nagy vihar volt.
Mert a mozdulatlan padon hánykolódott lelkem,
De a Dunán, a vad hullámok hátán
Nyugalomra leltem.
Nékem nagy sátor az ég, valódi templomom ez.
Itt ha a zátonyokon járok,
Mélységes medrekre találok.
2026. 10. 25.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július