karácsony.
hab-álom.
ott lóg.
a faágon.
nézem.
csodálom:
hát ez meg mi?
karika.
jól látom?
fehér, mint a hó.
kemény.
csak piszkálom.
elfordul.
leesik!
eltörött!
piszkálom.
kóstolni lehet-e?
lehetne.
próbálom.
harapom,
próbálom,
hirtelen elolvad…
hova lett?
nem látom!
nem látom!
nem-lá-tom!
mér’ látnám?
lenyeltem.
imádom!
hab álom!
————————–
felnőttkori álom,
de most már
rémálom:
messziről kerülöm!
ne lássam!
nem látom!
(de,
azért,
titokban,
két kézzel
zabálom…)
2025.08.14. (69 évesen)
P.S.:
ez a vers Adorján L. Zoé habcsók – Irodalmi Rádió versének kommentjeként született, amire viszontválasz is érkezett: zab álom (álom az álomban, avagy mese zabbal) – Irodalmi Rádió, amit Zoé tegnap önálló írásként zab álom (álom az álomban, avagy mese zabbal) – Irodalmi Rádió címmel töltött fel…
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „gyerekkori álom…” egy könnyed, játékos lírai miniatűr, amely a karácsonyi édességhez kapcsolódó gyermekkori rácsodálkozásból bontakoztat ki egy apró, de sokatmondó élettapasztalati történetet. Megszületésének közvetlen inspirációja az utóirat szerint Adorján L. Zoé „habcsók” című írása volt, amelynek érzéki, álomszerű képi világára sajátos, gyermekkori emlékezésből táplálkozó válaszként született meg ez a mű.
A habkarika egyszerű tárgyi valósága az emlékezés és a vágyakozás szimbolikus hordozójává válik, miközben a gyermeki kíváncsiság természetessége adja a mű alapvető lírai karakterét.
A szöveg nyelvezete szándékoltan egyszerű, beszédközeli, szinte gyermeki gondolatfűzést követ, amelyben a kérdések, felkiáltások és rövid kijelentések eleven párbeszédszerűséget teremtenek. A „hab-álom” és az „imádom! hab álom!” játékos szókapcsolata különösen ötletes: a konkrét édesség és az álomszerű élmény hangzásbeli, illetve jelentésbeli összekapcsolása a mű egyik legeredetibb nyelvi leleménye.
A rövid sorok, a gyakori soráthajlások, a szünetek és a visszatérő szófordulatok sajátos belső ritmust, mondókázó dallamosságot kölcsönöznek az írásnak. A „nem látom!” ismétlődése egyszerre érzékelteti a gyermeki értetlenséget, a pillanatnyi veszteséget és a felfedezés izgalmát, majd a magyarázat ironikus, már-már profán egyszerűsége – „mér’ látnám? lenyeltem!” – oldja fel a helyzetet.
Az érzelmi vonalvezetés első szakaszát a kíváncsiság, a tapintás, a kóstolás és az ízlelés érzéki öröme hatja át, amelyet a habcsók szájban történő elolvadása egyfajta apró, varázslatosan buja élménnyé emel. A második egységben a felnőttkori nézőpont jelenik meg, amely a gyermeki rajongással szemben már a tiltott gyümölcs és az önkorlátozás kettősségét hordozza.
A „messziről kerülöm” és a „két kézzel zabálom” közötti ellentmondás a mű humorának legfontosabb forrása, egyben az emberi vágyak és az önkorlátozás örökös konfliktusának játékos megfogalmazása. Az érzéki motívumok itt elsősorban kulináris és testi tapasztalatokhoz kötődnek; erotikus töltet helyett az édesség iránti elementáris, már-már mohó vonzalom kerül előtérbe.
A mű moralitása nem kioktató, inkább szelíden önironikus: a vágy és a lemondás, a fegyelem és az önfeledt öröm egyidejűségét mutatja meg.
A tipográfia is szerves része a kifejezésnek: a töredezett sorvezetés, az ismétlések, a nagyobb térközök és a két életszakaszt elválasztó vonal a gondolati és érzelmi váltások vizuális megfelelői.
A záró sorokban megjelenő humoros önleleplezés visszakapcsol a gyermekkori élményhez, így a mű végül a két időréteget egyetlen, folytonos emberi magatartásformában egyesíti.
A mű végső élettapasztalati konklúziója derűs és szerethető: a még felidézhető gyermekkori örömöktől felnőttként sem tudunk, és talán nem is akarunk igazán elszakadni.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
