Rózsa Iván: Mindenki pótolható
Én is már öt évesen komponáltam…
A szántódi kikötőben a kompon álltam!
Nem vagyok tán akkora zseni, mint Mozart:
Ez a kor kedélyemnek nem használ, de nem is árt.
Kívülről nézem, felülről szemlélem az egészet:
Magyar maradok, míg nem gondolok egy merészet;
Eladok mindent, fogom magam, megyek Indiába:
Guru leszek, egyesek örömére, mások bánatára…
(Legalább nem éltem hiába…)
Budakalász, 2018. május 17.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
2 Responses
Nem tudom eldönteni, tréfás vagy komolyabb… De mindenképp sok minden előkerül benne. Minden vagy legalábbis minden sor hoz, ad valami újat. Ami ráépül a megelőzőre-de azt nem érzem, hogy előkészíti a következőt, az mindig spontán és meglepetésszerűen jön.
Sajnos vagy szerencsére: tragikomikus. „Senki sem próféta a saját hazájában.” Ez tény, főleg hetvennégy éve Magyarországon. Ezen lehetne keseregni, de ez kinek lenne jó? Inkább fogjuk fel derűsen a helyzetet! Wagner így írja a Siegfriedben: „Istenek alkonya (…) Kacagó halál!” Ef Zámbó Öcsike pedig: Happy Dead Band…-ez az ő mostani bandája. Köszönöm a visszajelzéseket, legalább érzem, hogy nem írok hiába. Hajrá Pécs! Hajrá Budakalász!