Minden alkalommal, ahogy lehunyom a szemem

(Az utolsó szó jogán kiegészítő története)

                     

Van egy hang, egy illat, egy emlék, ami hozzá köthető. Ahhoz az emberhez, akit nem tudok elfeledni, bármennyi idő múlik is el. Lehet, hogy elment, de itt hagyott magából valamit, ami bennem maradt.

Ha alszom, ha ébren vagyok, nincs nap, hogy ne gondolnék rá. A darab, amit magából a szívemben hagyott, örökre ott is marad. Nincs annyi könny, ami kimoshatná onnan. Egy folyó vize sem lenne elég ahhoz, hogy elmossa az érzést, ami bennem ragadt.

Ahogy lehunyom a szemem, az arcát látom. Fáj, mégis egy pillanatra örömmel tölt el. Olyankor felteszem magamnak a költői kérdést:

  • Miért hagyott el? Miért ment el?

Miközben tudom a választ. Nem akart elmenni, csak hát az ideje a földön véget ért. Nem számolta a napokat, örömmel töltött el minden percet. Felnézek rá több szempontból is. Olyan teljes, boldog életet élnék, mint amilyet ő élt. De ezt hogy tehetném meg, amikor már nincs itt?

A példakép, akire felnéztem, pedig velem egyidős volt. Sajnos már pár évvel idősebb vagyok nála. Én idősebb lettem, de még mindig ő az, akinek több tapasztalata van. Így szerintem életem végéig ő marad az a személy, akit követendő példámnak tekintek.

A hiánya és az, hogy nem hallom már a hangját, belül lassan felemészt. A tudat, hogy már csak az emlékeimben él, egyszerűen leírhatatlan fájdalmat okoz. Mégis minden egyes alkalommal, amikor behunyom a szemem, a csendben rágondolok, hol akarattal, hol akaratlanul.

Tudom, el kellene engednem, ahogy azt már oly rég megígértem neki. Teljesen elengedni viszont soha nem fogom tudni. Az emlékeimet nem írhatom át, és nem is akarom.

Örökké emlékezni szeretnék rá. Hiszem, hogy eljön majd az a nap, amikor már csak melegséget fogok érezni a szomorúság helyett. El tudom majd fogadni azt a tényt, hogy ha szomorú vagyok vagy ha sírok, akkor sem fog újra életre kelni.

Az ő élete véget ért, és ezt nekem, bármennyire is fáj, meg kell értenem. Még ha ő nem is nőhetett fel, nekem akkor is meg kell tennem. El kell érnem azokat a célokat és álmokat, amelyeket együtt tűztünk ki.

A gyász fájdalmas, de túlélhető. Vagyis túl kell élnünk azért a személyért, akit elvesztettünk. Vidáman, néha pár könnycseppet ejtve, örökké az emlékeinkben őrizni, mint egy felbecsülhetetlen értékű kincset.

Így is kell tennem: nem elengedni, csak a szívembe zárni. Ott tartani, mert amíg mi gondolunk rá, ő életben van, még ha nem is a Földön, hanem a felhők felett.

Labádi Hanna
Author: Labádi Hanna

Bemutatkozás: Labádi Hanna vagyok, 17 éves középiskolás. Szeretek olvasni és koreai sorozatokat nézni. 14 - 15 éves lehettem, amikor elkezdtem történeteket írni. Az ötlet, ami most már az álmom a romantikus sorozatoknak köszönthető, amiket néztem. Úgy gondoltam én is képes lehetek egy ilyen világ megalkotására. Azóta csak egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez az, amit igazán szeretek. Fő célom az, hogy azokat az érzéseket, amiket egy adott történet megírása közben érzek át is tudjam adni minden egyes olvasónak. Remélem sikerrel járok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A csintalan manó

Beck Brigitta: A csintalan manó   Játék-földön hull a hó, Minden fényes, csillogó. Ezer színes szép csomagra Masnit köt egy kismanó.   A Télapó is

Teljes bejegyzés »
Prózák
Labádi Hanna

Minden alkalommal, ahogy lehunyom a szemem

(Az utolsó szó jogán kiegészítő története)                       Van egy hang, egy illat, egy emlék, ami hozzá köthető. Ahhoz az emberhez, akit nem tudok elfeledni, bármennyi

Teljes bejegyzés »

Sebem

Sebem Kék félhomályban zsong a kinti tér,pár szürke szó a hűvös falra száll,oly halk moraj, mi szívemig sem ér,s az őszi szélben nyomtalan megáll. Mit

Teljes bejegyzés »

Befagyott a tó vize

Befagyott a tó vize   Befagyott a tó vize. Gyere babám! Jer, ide! Nézd! Mily szép a tó! Nyáron ez egy itató. Idejönnek az állatok,

Teljes bejegyzés »

Álmatlan álmok

Álmaidban álmodozol álmatlan álmok álmairól, váratlan fájdalmak átkairól, vetetlen ágyak lányairól.   Látod az élet halálos vágyát, átkozott hajnal vöröslő házát. Látod a csendet, az

Teljes bejegyzés »

Hamar az ágyba!

A halkan szitáló hó lassan belepte az erdőt. Napról napra hosszabbak lettek a jégcsapok. Az állatok már rég elfoglalták téli vackukat. Legtöbbjük megtöltötte éléskamráját, és

Teljes bejegyzés »