Úgy elmennék messzire, hogy ne találjon meg senki se!
Ahol egyedül lehetnék, s azt tehetném, amit csak szeretnék!
Mondjuk, egy lakatlan szigetre, égszínkék tenger ölelné körbe.
Aranysárga homokját simogatnák lány hullámok és én csak
feküdnék a homokszőnyegen, becsuknám a szemem,
és élvezném, ahogy a Nap sugarai csiklandozzák arcomat.
Csak feküdnék órákig, és szívnám be a dús tengerillatot!
Mozdulatlanul. Addig, amíg el nem zsibbadok.
Levetkőzném magamról egyesével bánatom
minden drága ruhadarabját.
Előbb az ingem venném le. Tele van félelemmel,
rossz álmokkal, meg nem élt vágyakkal.
A tengerbe dobnám. Hagynám, hogy vigye el a víz!
Aztán levenném a nadrágomat.
Tele van mindenféle szeméttel, betegséggel, véres küzdelemmel.
A tengerbe dobnám. Hagynám, hogy vigye el a víz!
Levenném a cipőm, ami annyi elvesztegetett,
hazug, fölösleges utat, időt járt meg.
A tengerbe dobnám. Hagynám, hogy vigye el a víz!
Csak feküdnék, már szinte mezítelen
a vizes homokon, megkönnyebbülve.
S csak hallgatnám a csendet, és mikor már besötétedett,
kidobnám a fejemből az összegyűlt szennyet.
A tengerbe dobnám. Hagynám, hogy vigye el a víz!
Majd megtisztulva minden rossztól,
mi az évek alatt ólommá vált rajtam, álomra hajtanám fejem.
Azt álmodnám, hogy boldog vagyok, hogy eljöttem ilyen messzire.
Már megnyugodhatok. Nem hiányoznék senkinek.
De ez nem igaz. Remélem! Mert azt gondolnám,
hogy lenne biztosan, akinek szüksége lenne rám.
Akinek hiányoznék. Talán.
Összeszedném minden bátorságomat
és erőmet, elindulnék, hogy hazatérjek.
Majd megcsapná arcomat a hideg.
Na hát! Itthon vagyok!
Csak álmodtam, hogy a tengerparton
süttetem magam a napon.
Még jó, hogy nem mentem el messzire!
Author: Kapusi Edit
Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...