Kerti virágok

„Ne tapossátok le a kerti virágot… ”

hűen szemlélteti a múló világot.

Ház körül a finom, fürge asszonykezek,

olyat tesznek, mint testen az új ékszerek.

 

Mások öröméért gyakran hajladoznak,

hogy az érzéknek boldogságot adjanak.

Ma már ez nem természetesen működik,

az önző szenvedély felülemelkedik.

 

Örömködés nem jár érte, ha kinyílnak,

úgy élünk, csak a pénzen vett boldogíthat,

vagy lehet, már nem is járnak ilyen térre,

fel se figyelnek a sok gyönyörűségre?

(Idézet: Fekete Edit: Egy írogató öregasszony a férfi költők világában c. verséből)

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Permutacio

Permutacio   A büszke hőség végre mégis enged, Oltárt emel a múló nyár. Egy fohásszal kér most csendet, S az égből esőre vár.   Ezüst

Teljes bejegyzés »

Az ősz hullámai

AZ ŐSZ HULLÁMAI Kedvenc évszakom az ősz. Sokáig ez nem így volt. Nálam is tarolt a fantasztikus nyár a maga bájával, csodáival, kalandjaival, viszont már

Teljes bejegyzés »

Nem álmodozás

Edit Szabó : Nem álmodozás Ősóceánból keletkezett, a Földünknek ez az eredete, Föld felszínén hegyek-völgyek, alakultak lassan élőlények. Éghajlatok váltakoztak, tengerek megfogyatkoztak, történelem ősisége éledt,

Teljes bejegyzés »

Az idő végtelen tengerén

Az idő végtelen tengerén, feltűnt egy vitorla: vászon, remény, s a hajótörött árboc-csonkba kapaszkodva, csak erre várt, hullámokkal viaskodva… …egykoron magányom sós ízű tengerén, hánykolódtam

Teljes bejegyzés »