A fény hatalma

A hajnal még nem szállt az ablakra,

álmosan a kapcsolót kereste.

Kattant ugyan, fény nem jött a hangra,

a szobát sötét fátyol befedte.

 

Hol a kijárat? Most merre menjen?

Holmiját keresi tapogatva.

Félelem szállt szívére e percben,

innen ki kell jutni, kapkod csapva.

 

Idegen hely, emlékezetére

még semennyit sem támaszkodhatott.

A tapogatás fura élménye

eredményre nem is juttathatott.

 

Kétségek közt kutatva keresgélt,

szinte összes reményét vesztette.

Kimenni nem tud, bármily eltökélt.

Az áram a sötétnek véget vetett.

 

Arca ragyogott, szeme csillogott,

mint aki börtönéből szabadult.

Örömtől önfeledten pislogott.

Kint a hajnal pírja is ott lapult.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Adorjányi Erzsébet

Amara tánca

Amara tánca Amara, a kicsi tündér Erdőszélen lakott, Egy nap ő a tölgyanyótól Ajándékot kapott. Varázsmedált, angyalkásat, Pont olyat mint ő maga, Mosolygós és jókedélyű,

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

csillagnéző…

  …onnan is tudhatom, hogy őszinte vagy, hogy énekelsz-e magadnak mellettem. meg, hogy vagy-e önfeledt, meg vidám, táncosmadár, borús felhő, nap-hold,  meg mindenféle természetű természetdarab.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Pedig…

Rózsa Iván: Pedig… A csúnyák általában irigyek a szépekre; A félig sem selejtek pedig a készekre; A buták többnyire utálják az okosokat: Pedig tanulhatnának tőlük

Teljes bejegyzés »