Templomot szentelt a köd (Hódok kenuból)

Hódok kenuból

 

Templomot szentelt a köd.

Hűs áhítat úszott a folyón.

Lassan jött, a mindenféle nép:

Fehérben a kócsag, de legtöbben feketében.

Helyét kereste a kormorán…

Idegen voltam e világban én is.

 

Amerre mentem, homályba húzódott minden.

Kacsák kibáltak hangosan,

De tovább eveztem, és visszatértek

Az imákhoz, a lelketlen vadak,

Míg csónakban maradt, a sötét gondolat.

 

Imákat utánoztam, néztem a fehér falakon

A sejtemes képet: Mi az élő és Ki az élettelen?

A parton, ritka nagy csendben emberek jártak.

Szépen faragott fát kerestem.

Nem az „istent” , csak a műhelyt, merre lehet?…

Láttam, amit nem láthat senki sem …

 

Borzadt a nyár meg a fűz a művön,

Tettetett közönnyel álltak a műterem előtt.

Remélték, bennük nem lát fantáziát a művész…

Szélcsöndben és fagyban a kopasz ág néma marad.

 

… A véső nyomát megtaláltam,

Tudtam, mikor, merre dolgozott…

Rebbent a jégmadár, menekült a szárcsa.

Földre zuhantak és sebeikben sírtak a fák.

Büszke koronák, sárban, darabokban…

 

Visszafelé számoltam az időt,

S az óra jelzett. Templomi

Padsorok (stégek) mellett suhant a hajó,

A vésnök nyomában ott volt a kezem…

… mikor templomot szentelt a köd,

A vízen egyedül eveztem.

S. F. 2015. 12. 26- 27.

 

Simon Farkas
Author: Simon Farkas

Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Vár az újabb tanév

Edit Szabó : Vár az újabb tanév Kérdezem egy barátom kislányát : Timikém, várod már az iskolát ? Szája széles mosolyra húzódik, – nagyon várom

Teljes bejegyzés »

Szabadon szállva

Hullámzó kék szőnyeg, Ég s felhő szőtte, Rajta fekete foltok, Csilingelő, csipogó hangok. Mi ez? Kérdem, S elképzelt térképem Olasz csizmát lát meg Az atlaszos,

Teljes bejegyzés »

A megbocsátás hajlékony padján

   A megbocsátás hajlékony padján     Ott ülni csak némán és csendesen, hallgatni mások megbocsáthatatlan, alávaló bűneit. Hidd el, talán úgy érdemes! Gyakran ellened

Teljes bejegyzés »

A szöcskék is látták

    A szöcskék is látták   A ráérősen jóleső szeptemberi kiránduláson nem messze a Dunától, hajborzoló langyos szellő igazítja a Vértes közeli utak mentén a

Teljes bejegyzés »

Igazságtalanság

  Az élet igazságtalanságok sora, A kérdés, hogyan reagálunk a rosszra. Elfogadjuk, belenyugszunk, vagy kesergünk, Vagy felvesszük a kesztyűt s csatába megyünk.   A világ

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lebegés

Rózsa Iván: Lebegés Tisztán, érdek nélkül szeretni: igaz érzés. Hozzásimulni, szerelemből szeretkezni: igaz érzék. E zavaros, felfordult világban embernek maradni: igaz érték. Mindhármat magadban megőrizni:

Teljes bejegyzés »