Hódok kenuból
Templomot szentelt a köd.
Hűs áhítat úszott a folyón.
Lassan jött, a mindenféle nép:
Fehérben a kócsag, de legtöbben feketében.
Helyét kereste a kormorán…
Idegen voltam e világban én is.
Amerre mentem, homályba húzódott minden.
Kacsák kibáltak hangosan,
De tovább eveztem, és visszatértek
Az imákhoz, a lelketlen vadak,
Míg csónakban maradt, a sötét gondolat.
Imákat utánoztam, néztem a fehér falakon
A sejtemes képet: Mi az élő és Ki az élettelen?
A parton, ritka nagy csendben emberek jártak.
Szépen faragott fát kerestem.
Nem az „istent” , csak a műhelyt, merre lehet?…
Láttam, amit nem láthat senki sem …
Borzadt a nyár meg a fűz a művön,
Tettetett közönnyel álltak a műterem előtt.
Remélték, bennük nem lát fantáziát a művész…
Szélcsöndben és fagyban a kopasz ág néma marad.
… A véső nyomát megtaláltam,
Tudtam, mikor, merre dolgozott…
Rebbent a jégmadár, menekült a szárcsa.
Földre zuhantak és sebeikben sírtak a fák.
Büszke koronák, sárban, darabokban…
Visszafelé számoltam az időt,
S az óra jelzett. Templomi
Padsorok (stégek) mellett suhant a hajó,
A vésnök nyomában ott volt a kezem…
… mikor templomot szentelt a köd,
A vízen egyedül eveztem.
S. F. 2015. 12. 26- 27.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július