Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van. Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet. Hirtelen sikoltás hallattszik. Vészjósló kelepelés, csivitelés. Nappali fénybe borul az erdő.
Mi lehet ez?
Tűz van, meleg, nagy hőség.
Gólya mama sírását hallom a fa tetejéről. Öt fiókája bajban van. Nem tudnak menekülni a tűz elől.
Mit tegyek? Hogy tudnék segíteni? Ha szárnyam lenne… felrepülnék, csőrömbe venném az apróságokat, Gólya mamával ketten hamar kimenthetnénk a fiókákat. De nincs szárnyam! Ember vagyok… vagy mégsem?
Lenéztem a testemre. Toll borítja. Toll? Fehér toll. Atyaég! Hiszen ember voltam és nő.
Félve pislantok lefele, oda, arra a bizonyos helyre. A tollazat egy hím testrészt takar. Meghasonlottam? Már dereng… reinkarnálódtam, most gólya vagyok. Szép hím gólya. Akkor a nejem hangját hallom és a fiókáim sírását. Sietnem kell! Hurrá, repülök! Itt vagyok! Csőrömbe kapom a kicsik egy részét, nejem a többit. Repülünk a biztonság felé.
Author: Takács Mária
Takács Mária az Irodalmi Rádió szerzője.1955. január 4-én születtem, Budapesten.Mindig mosolygó, romantikus, háromszoros nagymama vagyok, aki lelkiekben még mindig a gyermekkorát éli.Édesapámat nagyon korán elvesztettem, hiánya a mai napig elkísért. De hiszem és vallom, hogy mindig lehet jobb, és jobb akkor is, ha néha-néha mély gödörben érezzük magunkat.Verseim alapjául az élet, a család, a szerelem, a természet, a társadalmi, szociális helyzetek és olyan megtörtént esetek szolgálnak, amelyekből valamilyen tanulság mindig levonható.Hiszek abban, hogy a mosoly az élet angyala, vele minden szebbé varázsolható.Fiatal koromban nagyon sok verset írtam, és egy hosszú szünet után ezt a hobbimat a nyugdíjba vonulásomkor újraélesztettem.Mindent szeretek kipróbálni, próbálkozásaim között szonettek, haikuk, tankák, apevák stb. is fellelhetők.Mostanában gyerekdalok írására adtam a fejem, egy kedvenc zenekarom felkérésére.Izgatottan nézek az első lemez megjelenése elé.A szomorú és komoly témájú verseken kívül szeretem a humoros írásokat. Életelemem a humor. Ahogy Louis Zamperini mondta: „A háború komoly dolog. Az élet is az. A nevetés segít átvészelni mindkettőt.”