Rózsa Iván: Apokalipszis most
Nekem a mostani járvány kapcsán, az oltási mizériáról Francis Ford Coppola zseniális filmje: az Apokalipszis most jutott elsőként eszembe. Egészen pontosan arra a jelenetre gondolok, amikor a Marlon Brando játszotta Kurtz ezredes a vietnami háború egyik, „kis” epizódját meséli az őt megölni készülő Willard századosnak (Martin Sheen alakította szintén nagyszerűen). Az amerikai katonaorvosok, ha jól emlékszem, gyermekbénulás ellen oltották be a kis vietnami gyerekeket. Aztán amikor röviddel később a csapat visszament a faluba, ez a látvány fogadta: sok pici, levágott kar… A napalmmal szétbombázott Vietnam valahogy nem bízott az amerikaiakban, nem kért a szabadság és demokrácia furcsa exportjából; nem felszabadítót, hanem megszállót látott bennük. Az egykoron kiváló, harcedzett katonának, Kurtz ezredesnek sok ilyen „apró”, háborús epizód vezetett az őrülethez.
Visszatérve a mai oltási helyzethez, elutasításhoz: miért csodálkozik a vezetés, hogy a magyar lakosság közel fele nem akar oltást?! Annyiszor átverték már az embereket, hogy nem bíznak már az őket „vezetőkben”, és gyakorlatilag ellenséget látnak bennük. Ahogy a vietnami nép is ellenségnek tekintette az amerikai hadsereget. De nálunk már odáig fajult a dolog, hogy a szintén az oltás mellett korteskedő ellenzékben sem bízik a lakosság jelentős része. „Az egyik kutya, a másik eb” – gondolják az emberek. Ez lett a vége az elmúlt 32 év felelőtlen ígérgetéseinek, hazudozásainak, sárdobálásainak, lopásainak, átveréseinek. Az ország kifosztásának!
„Gratulálok” kedves elvtárs-urak, antikommunista-bolsevik urizáló uracskák! De csak hinni lehet és kell, hogy jön (vagy már meg is jött) egy új, tiszta, még nem sáros erő, mely még nem volt hatalmon, mely önmagán kívül a teljes lakosságra is, minden magyar boldogulására gondol! Ámen.
Budakalász, 2021. november 4., az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján…
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
