Itt állunk most, oly üresen,
A szörnyű ünnepek után.
A kényszerű elvárások
És a rossz találkozások,
A hitbéli hazugságok,
Mind a múlté, végre csönd van.
Igaz, dicstelen béke ez,
De nem háborgó háború.
Tűrni tanultunk, csak tűrni,
A követelőzők között,
Többet, mélyebben hallgatni.
Pedig mélyről ordítottunk,
Mikor a húsunkba vágtak,
Éles nyelvvel, koholmánnyal
A Karácsonyi ének után
Alattomban ostromoltak,
Nevették bősz válaszunkat.
De mára, végre, vége van.
Bár elvesztek éjszakáink,.
És a nappalok súlya nő,
Hazudni sem kell már végre.
Nyugalom van. Békés béke…
Lassan, újra tartalommal
Telni kezdenek a percek,
És emberségünk morzsáit
Többé nem a földre szórjuk.
A Földön egymást tápláljuk,
Mi együtt, így imádkozunk:
Isten nevét ki sem mondjuk.
2021. 12. 27.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július