Ha hívnak….
Ha hívnak a hegyek, ha a berekbe szólítanak.
Ha izennek a tölgyek, ha nekem csacsognak a madarak.
Mint ki hazafelé igyekszik, kora hajnalon.
Akként visz a sejtés pirkadatkor, a harmatban fürdő tisztáson.
Térdig érő páraszőnyeg
lebeg, a talaj felett.
Tiszta égen nem látni, csak egy árva felleget.
Zöldellő erdőt köszönti mosolyogva, a felkelő nap.
Tüdőm teleszívom, puha avarban teszem lábaimat.
Nem sietek, békésen baktatok, úgy fogadnak mint egy családtagot.
Egy őz toppan elém, meg nem riad, szemeivel megsimogatott.
Ám valami kedvesen szólít, s már szívemre fonódva, von, húz magával.
Szálerdőn, cserjéseken, mélyedéseken át, bennem rügyező kiváncsisággal.
Már mélyen járunk, völgyek medrében, s túl hegyek ormán.
Gyöngyödző patak, bugdácsol a kövek közt, ezüstösen fodrozódván.
Oldalában, fák tövében, az avarban, sokasodnak a gombák.
Kék hátú vagy piros, korall, apró, s nagy vargányák.
Lágyan csillingelő patakocska, lassan erecskére apad.
Már láttom, ott ül egy férfi a sziklákon, hol az eredet fakad.
Szikár idős ember, arcán mély barázdákat szántot az élet.
Szemei fénylenek mint a csillagok,ősz haja válláig érhet.
Hát megjöttél. Hangja békés, mint a rezdületlen tó vize.
Tedd hát le magad, mutat egy kisebb sziklára, a közelibe.
Míg elhelyezkedek, már nyújtja felém, hegyek vízével töltött kulacsát.
Igyál egy kortyot. Bújnak elő a szavak, bajsza mögül, mi mögé rejté mosolyát.
Már vártalak, Jöttödet már távolról, súgta a szél.
Nyüzsgött itt minden, megindult az erdő. Halljátok? Végre hazatér.
Elkóborolt a világban, de már itt lesz velünk. Még dolga akad a sokaságban, fivérünk ő, kit testverként szeretünk.
Aztán belekezdet, finoman rágta a szavakat,a levelek szelíden rezzentek.
Az erdő körénk nőtt, s gyűltek egyre az állatok, nem félnek, nem reszketnek.
Lágy dallamát játsza a természet, nem áll meg se idő, se élet.
Csermelyünk csörgedezik, Isten alkotta csendélet.
Sokfelé jártál, sokat tapasztaltál, szólal meg újra.
Hazugságot gyorsan felismered, s tudod, a szavaknak, már nem sok a súlya.
Türelmes légy, megértő, tamogató, a porban fekvőjért lehajló.
Ne légy más kárára, gyarapodó, előrenyomuló.
Van bizony sok lázító, félrevezető, más háta mögött kavargó ember.
Önmagában semmi, lelke gyenge, Istenre nem lel.
Tudatlanság, helyezkedés, s persze az érdek örvénye ragadta magával.
Ahol tud ott árt, lehet épp csak utadról leterelő szavával.
Sugallja, hogy ezt vagy azt ne tedd, s bizony az élet fehér vagy fekete.
Szavát se hidd, sok időt ne szentelj neki, már semmit sem tehetsz érte.
Nézd a valóságot, úgy amilyen, színesben a képet.
Így fesd a vásznat, építsd embertársad, még ha úgy tűnik, semmi is a fizetséged.
S míg más rombol, pusztít, dönti is a fákat.
Csemetét ültess, Istenben bíz, a jövendőt ekkép várjad.
Tölgy vagy ne feledd, benned ég a mágia.
Kitartó vagy alkotó, ráleltél az ősi energiákra.
Most pihenj meg, töltődj fel, merülj el magadba.
Mi veled leszünk, s Isten is ha indulsz utadra.
Jöhet aszály, s mikor nagy a szükség, már megállsz árvízben, viharba.
Az ösvény végén, velünk az édenkertbe érsz, addig vigyázz, a maradék magra.
Beszédünk ezzel véget ért, elhevert, s én is egy fának döntve hátam.
Szavai ülepedtek bennem, elszenderedtem, otthon vagyok, biztonságban.
Röpke révülés, lelkem visszatért, csobogó
víz s csicsergés, tapintatosan ébresztenek.
S már úton kifelé, az emberek közé, keblemre ölelem a tölgyeket.
2022.06.21.
Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Gyöngyöspatai Palóc paraszt gyökérzetű, származású. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Amikről írok általam megélt vagy teljesen átélt, események, sorsok, természet, történelem, külső és belső emberi tulajdonoságok. A természet közeli fiatalkori életemnek köszönhetően, tudok így írni emberekről, állatokról, növényzetről és belső lélekről. Nem egyszerűen szobában, íróasztal mellett izzadom ki magamból írasaim. Senki és semmi vagyok a világban, mégis próbálok tanító jellegel is írni. Irasaim a szivárvány teljes skáláját, akaratlanul lefedik, utalok itt arra, hogy szerelmes, romantikus, természetközeli, történelmi tiszteletadás, spirituális, Gyöngyöspatai útikalauz, misztikum, pszichológiai. Vallást érintő versek a Keresztényi és Táltosi hitvilág miatt. Katona jellegű versek, tartalékos katonai szolgálatom gyanánt. Nem ego de! Adakozó lüktetés nem álca hanem valós megélt emelkedő érzés, többek között már több mint 20-szoros állandó véradó vagyok. Ezt inkább mint követendő példának említeniném, én is így kezdtem. És hálás vagyok érte! Nem csak írok, gyerekkorom óta rengeteget olvasok is így szókincsem és kifejezésmódom nem csak a Palóc származásnak köszönhető. Köszönetet szeretnék mondani az Irodalmi Rádiónak, hogy Éngem is és Másokat is felölel, lehetőséget nyújt antológiákban megjelenni és más felolvasó irodalmi estek keretében műveinkből...