Már megint beadtam a derekam. Ismét elvállaltam egy konferenciaszerepelést a nyár végén. És megint utaznom kellett, vagyis egy 20 perces előadás miatt rámegy az egész napom a dologra, melynek a fele az utazás. Egyedül tudtam csak utazni, amit nagyon nem szeretek. Magdi, aki sokszor eljön velem, az unokáival volt Prágában. Ő is tagja a kutatócsoportunknak és szívesen dolgozom vele. Bár már mindketten unjuk az egészet. De azért igyekszünk sok dolgot megtenni, elsősorban a témavezető miatt, hogy minél több teljesítést tudjon elszámolni. Ilyenek a konferencia szereplések is. Megjelenünk, előadunk valamit, amit a projekt keretében dolgoztunk ki, az absztrakt megjelenik egy kötetben stb. És ezeket mind fel lehet sorolni az éves beszámolóban. Úgy is szoktam mondani magamban, hogy még egy strigula. Ezen kívül volt még egy másik okom is. A konferencia szervezőinek egyike is hívott, hogy előadjak a szekcióban, mutatni, hogy a mi területünkön is történik komoly kutatómunka. Tehát mindkét számomra kedves személynek a kedvére akartam tenni.
Az utazás előtt két nappal vettem meg a vonatjegyet. Előző éjszaka szinte rémálmaim voltak. Nem egy esetben előfordult már a MÁV történetében, hogy duplán adták el a helyjegyeket. És mi lesz, ha az enyémet is kétszer adták el, és én érkezem később? Le tudok-e akkor ülni? Hiszen amikor a vonatjegyet vettem, találkoztam egy kolleganővel, aki már akkor oda készült és éppen helyjegyet akart venni az aktuális vonatra, de már nem kapott. Tehát a vonatok tele vannak. Mi lesz, ha lekésem a visszafelé vonatot? Kapok-e helyjegyet a következőre? Vagy haza tudok-e jönni két részletben, átszállással? Ugyanakkor nyugtattam is magam, hogy biztosan jó lesz. Találkozni fogok sok ismerőssel, és még az is lehet, hogy nem is egyedül jövök haza.
Végül elérkezett az utazás napja. Szokásomhoz híven már jóval hamarabb felébredtem. Reggeliztem, ahogy mindig. 20 perc tekerés a szobabiciklin. Mosakodás és a többi reggeli teendő. A gyomrom azonban megmakacsolta magát. Már azt hittem, nem is fogok tudni elmenni. Végül azzal nyugtattam magam, hogy mindenképpen menjek ki az állomásra, és ha tényleg nem tudok elmenni, akkor ott rögtön vissza is tudom váltani a jegyemet. Továbbá írni a meghívómnak, hogy bocsánat, annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam felszállni a vonatra.
De persze nem ez történt. Ugyan izgatott lelkiállapotban, de végül is teljesen jól voltam a körülményekhez képest, ahogy a vonatot vártam a peronon. 10 percet késett, holott ez csak az első megálló volt, melyet aztán végig meg is tartott. De sokan vártak velem együtt, ami valahogy megnyugtatott. Kellemes késő nyári reggel volt, enyhe széllel. Már azt hittem, a vonat jön, de egy hosszú tehervagon is áthaladt a vágányon, melyről nem is szóltak. Egyszer csak bemondták a hangos bemondóba, hogy az kocsi, ahová a jegyem szólt, az utolsó előtti lesz. Ezért hátra siettem, hogy ne kelljen sokat keresgélni, illetve szaladni a kocsi után. Majd láttam, hogy a vonat mindössze három kocsiból áll a mozdony mögött. Így sietve mehettem vissza. De sokan voltunk felszállók, semmiről nem késtem le. Persze pont a kocsi másik végén sikerült felszállnom, mint ahová a helyjegyem szólt. Így iszkolhattam a kocsi elejére, mielőtt egy csomóan jönnének velem szemben. Épp jókor sikerült megtalálnom a kupét, melyben már öten ültek. Csak az én helyem volt szabad.
Öt nyanyával utaztam együtt. Négyen együtt voltak, valami közös bulira mentek. Végig beszélgettek, de nem volt zavaró. Nem úgy, mint néhány éve, mikor szintén ezen a vonaton mentem és öt fesztiválra igyekvő tini lánnyal utaztam egy kupéban. Majd meg süketültem tőlük, de hát ilyenért nem lehet szólni. Olvasni nem volt kedvem, mert ahhoz ők is hangosak voltak, és kicsit még el voltam csigázva. Bámészkodtam ki az ablakon, bár meglehetősen unalmas volt a táj. Figyeltem az állomásokat. Azért ahhoz képest, hogy IC vonat, elég sok helyen megállt.
Végül rendben megérkezett a vonat. Szokásomhoz híven kerestem magamnak taxit, beültem és a sofőrrel rögtön megbeszéltem, hogy mikorra jöjjön értem vagy ő, vagy egyik kollegája ugyanoda, ahol kitett.
Ahogy bementem a konferencia épületébe, máris megkaptam a szokásos csomagot. Megint egy hosszú fülű szatyor, benne a konferenciakötettel, meg néhány szóróanyaggal. Több ismerőssel is találkoztam, beszélgettünk, majd elkezdték osztani az ebédet. Az épület aulája lett berendezve étkezőnek. Az asztalokat u alakban rendezték el, köréje székeket tettek. Mivel tudtam, hogy legalább százan vannak a résztvevők, igyekeztem még mielőtt kijönnek a szekció előadásokról beszerezni az ebédemet.
Csak keveset ettem, nehogy baj legyen. Szerencsére volt egy kis gyenge zöldségleves, mely nagyon jól esett. Majd kevés sült húst ettem tarhonyával. Volt ugyan bolognai spagetti is, melyet nagyon szeretek, de mégis lemondtam róla. Innivaló gyanánt is csak rózsaszínű, mentes vizet mertem inni, bár más hasonló alkalmakkor a Cola a kedvencem.
Ezt követően feltöltöttem az előadásomat a megfelelő számítógépre. A szekciótermek az aula körül voltak. Már többen bent voltak a „közönségből”. Úgy 20-25 fő lehetett. Majd kimentem, hátha találkozom még ismerősökkel. Nagyon kellemes idő volt. Leültem egy padra és nézegettem a sétálókat, a zöld fákat, a füvet, a szép színes virágokat, mely megnyugtatott. Majd persze jött néhány ismerős is, akiket öröm volt viszont látni és váltani velük pár szót. Ezek a beszélgetések persze mindig sablonosak. Hogy vagytok? Mi újság az egyetemen? Mikor is mehetünk majd nyugdíjba? Vannak-e már unokák?
Mikor visszamentem az épületbe találkoztam még többek között tanszékvezetőmmel is, akinek persze szemmel láthatóan fogalma sem volt arról, hogy itt leszek és összefuthat velem, bár a konferenciakötetben benne volt a teljes program és az absztraktok. Mindig megpróbálja eljátszani, ahogy most is, hogy ő mindenről tud, de azért látszik rajta, hogy kamuzik. Megmutattam neki, hogy melyik teremben és mikor leszek az ajtóra kifüggesztett programon. Hívtam, hogy hallgasson meg. Még annyi idő volt, hogy egy kisebb sétát tehettem az épület előtti parkban, majd kezdődött a szekcióülés. Én a második előadó volt a négyből.
Az előttem lévő első előadó természetesen tovább beszélt, mint ideje engedte volna, de a szekcióvezető először nem szólt, csak felállással jelzett. Majd azért mondta az előadónak, hogy még egy perce van. És ez után kb. 5 perccel be is fejezte. Majd én következtem. Abszolút rendben lement az előadás és az utána következő néhány kérdés és válasz. Mintha mindig ezt csinálnám, gond és izgalom nélkül. A kérdésekből és a hallgatóság nonverbális kommunikációjából úgy érzékeltem, hogy tetszett nekik, amiket hallottak. A kutatást támogató szervezet képviselője is pozitívan nyilatkozott. Szerintem is meggyőző voltam. Igyekszem mindig szép és összeszedett diasorokat összeállítani. Előadás közben lelkesen gesztikuláltam, ahogy szoktam. Szó szerint rámutattam az érdekes és fontos momentumokra.
Tanszékvezetőm persze nem volt ott. Ez rendkívül furcsa volt nekem és meglehetősen rosszul esett. Tulajdonképpen amióta a tanszéken vagyok, gyakorlatilag semmi érdeklődés nincs az én munkám iránt. Ha tanszéki előadásokat tartok, azokat persze mióta a tanszék böglye nincs már ott, mivel nyugdíjba ment, fegyelmezetten végighallgatják a kollégák, de ezeknek a heti szeánszoknak is inkább az a célja, hogy valaki beszéljen minden alkalommal valamiről, ami tudományosnak nevezhető. Mikor mondtam, hogy én még aznap hazamegyek, említette, hogy ő még marad, mivel este poszter bemutatás lesz és azon ott akart lenni. Ő egyiken sem szerepelt, csak a résztvevők közt láttam a nevét a névsorban. Ellenben a posztert a tanszék egyéb kutatási témáiból készítette néhány kolléga, ami fontosabb volt számára, mint az én munkám.
Az előadásomat követően előre ültem és végig hallgattam az utánam következő előadót, aki szintén tovább beszélt. Közben lázasan legyeztem magam egy keménypapírral, melyet az előző konferencián kaptam és egy következőt reklámozott, mivel elég fülledt idő volt és még mindig, vagy ismét kicsit elcsigázottnak éreztem magam. Majd az előadás után kimentem. Attól is féltem, hogy az utolsó előadó is sokáig beszél, és nem fogom majd elérni az időre jövő taxit és tényleg lekésem a vonatot.
Ismét sétáltam kicsit az épület előtt lévő gyönyörű parkban, a kifejezetten kellemes szép időben, majd a többiek is kijöttek a teremből. Végül hárman is eljöttünk a rendelt taximmal az állomásra és együtt utaztunk egy darabon, majd csak ketten maradtunk hazáig. Közben jót beszélgettünk. Így a magammal vitt novellás könyvre ismét csak nem volt szükségem. Útitársaim azt mondták, hogy jó és magabiztos volt az előadásom. Mikor elmondtam, hogy mennyire izgultam az egész út miatt, nagyon elcsodálkoztak. Nekik ebből semmi nem jött le. Úgy látszik, jó színész vagyok.
A vonat abszolút pontosan érkezett. Majd villamossal hazáig. Papuskának direkt mondtam, hogy ne jöjjön ki elém, mivel mióta eddig jön a villamos, igazán nem nagy ügy haza menni. Sőt, kocsival bonyolultabb, mivel nehéz parkolni, és mivel amerre ki szoktunk régebben menni, az egyirányú utca lett, elég nagyot kell kerülni. Továbbá míg megtalálom a vonatból leszállva az autót, addigra otthon is vagyok.
A lakásba belépve hatalmas megkönnyebbülés vett rajtam erőt. Úgy éreztem magamat, mint egy léggömb, melyet leeresztettek. Ezt is megcsináltam! De azt gondolom, ezeket a szerepléseket lassan be kell fejeznem. Nagyon sok energiát vesznek ki belőlem.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/