Ismét reggel hajnali 5-kor keltem, hiszen utaznom kellett. Ez is egy olyan nap volt, amikor még el sem mentem otthonról, de már alig vártam, hogy hazaérjek. De menni kellett. Papuska vitt ki az állomásra a szép nagy fehér autónkkal, mivel reggel még kicsi a forgalom, így viszonylag hamar kiértünk. A vonat már bent állt, igaz elég messze voltak a megfelelő kocsik. A 22-es kocsiba szólt a helyjegyem. Be is szálltam, és olvasgattam, amíg nem jött Magdi, a kolleganőm, akivel ketten utaztunk.
Úti olvasmányként Dosztojevszkij Egérlyukból írt feljegyzései szegődtek hozzám, melyet fiamtól kaptam. A könyvválasztás fő szempontja az érdekesség mellett az volt, hogy kicsi és könnyű könyvet vegyen nekem, ne legyen nehéz és ne foglaljon sok helyet a táskámban. Valóban egészen érdekesnek is találtam. Legutóbbi utazásom során nem sikerült végeznem az olvasásával, mivel elaludtam, így most folytattam. De csak egy fejezetet sikerült elolvasnom, mert Magdi már meg is érkezett.
Utunk egészen jó volt. Végig beszélgettünk, ahogy máskor is, főleg Magdi unokáiról, akiktől épp előző este jött haza. Ez nagyon rendes dolog volt tőle, mivel maradhatott volna még, de kifejezetten azért jött haza, hogy el tudjon velem jönni a konferenciára. Ténylegesen két napos volt a konferencia, de mivel a mi kutatócsoportunk az első nap szerepelt a beszámolójával, így csak egy napra mentünk.
Kettőnk helyjegye ugyan nem egymás mellé szólt, de mégis egy négyes üléshez sikerült leülnünk. Ez úgy sikerült, hogy egyikünk helyjegye oda szólt. A másik helyjegy ugyan a következő sorba, de szerencsére meg tudtunk egyezni az utasokkal. Ez azért érdekes, mivel ha nem együtt vesszük meg a helyjegyet, akkor nem tudják egymás mellé adni, illetve kicsi az esélye. De itt muszáj volt külön megvennünk a jegyeket, mivel külön kellett a számlát kérni. Az elszámolások sokszor nagyon bonyolultak tudnak lenni.
A párhuzamos négyes helyen ülő utasok érdekesek voltak. Az ablak melletti két, egymással szemben lévő ülésen ülő nőknek volt egy kicsinyke kutyája, yorki lehetett, akivel egész úton foglalkoztak. Egy külön kis szatyorban, kutyatáskában hozták. Irtó aranyos volt, ahogy kilesett belőle. Majd állandóan cserélgették egymás közt az állatot és folyamatosan simogatták. Volt a kutyusnak egy kis vizes-edénye, amelybe többször töltöttek neki vizet és ivott is belőle. Amikor bármelyik nő evett, mindig kapott a kutya is egy-egy pici falatot, melyért szinte egész testében remegett és a farkát csóválta. Ez mintegy külön kis műsor volt az útra.
A vonat abszolút pontosan érkezett. Kimentünk az állomásról, és javaslatomnak megfelelően azonnal beültünk egy taxiba és nem villamossal mentünk. A konferencia helyszíne elég messze volt a villamosmegállótól, és nem igazán volt kedvem gyalogolni. A taxissal jól elbeszélgettünk. Elmondtuk neki, hogy egy konferenciára jöttünk csak a városba, és ténylegesen már most mennyire unjuk az egészet. De jönni kellett, sőt nekem egy 10 perces előadást is kellett tartanom és majd biztos jó lesz a konferencia, hiszen találkozni fogunk több ismerőssel, meg biztosan finom lesz a kaja. Az utazás rendben megvolt, bár nem állítom, hogy a taxis a legrövidebb útvonalon vitt minket. De mindegy, azért megbeszéltük vele, hogy mivel még aznap haza akarunk menni, és kb. délután 5-kor indulnánk vissza, és addigra értünk jön oda, ahol kitett minket.
A konferencia helyszínéig még kb. 250 métert be kellett gyalogolni egy érdekes magasított, fából készült úton, mely meglehetősen kihaltnak tűnt. Először kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy ténylegesen jó helyre jöttünk-e, valóban aznap kellett-e jönnünk stb.? De amint beléptünk, megpillantottunk néhány ismerőst a többi munkacsoportból, így megnyugodtunk. Azonnal a már a résztvevőknek kikészített büfé részhez vettük utunkat, és ittunk egy üdítőt, illetve ettünk néhányat a kis falatos édességekből, beszélgettünk néhány ismerőssel, majd bementünk az előadóterembe.
Az előadóterem úgy félig telt csak meg, pedig a rendezvényt meghirdették a városban tanító tanároknak is, továbbképzési lehetőségként. Középen ültünk le, hogy jól lássunk. Már ekkor feltűnt, és aztán végig zavaró volt a kivetítő érdekes megoldása. Ugyanis ez négy külön álló egység volt, így minden diát 4 felé vágva jelenített meg, sőt mindezt mind a két oldalon. Miért nem tudtak az összesen 8 kivetítő helyett egy darab nagyot venni és azt középre helyezni?
A házigazdák elmondták üdvözlő szövegeiket, majd kezdődtek a munkacsoportok beszámolói és egyben az én enyhe, vagy nem is annyira enyhe szenvedéseim. Én ugye egy 10 perces előadás megtartására érkeztem, amire csak délután került sor. Amíg az én saját szereplésem meg nem történik, addig általában izgulok, nem tudok teljesen odafigyelni a többi előadásra. Kérdezni sem célszerű. Egyrészt ténylegesen azért, mivel nem tudtam teljesen átadni magam a hallott új gondolatoknak, másrészt, ha valaki kínosnak érzi a számára feltett kérdésemet, azt délután visszakaphatom a sajátom után, így engem is zavarba hozhatnak.
Az első előadás a számomra rivális munkacsoport beszámolója volt. A terv szerint minden munkacsoport egy teljes órát kapott. Ebből 40 percet fordíthattak előadásra és 20 percet kellet volna hagyni a kérdésekre. Itt 4 előadás volt. Valamennyire még tudtam is figyelni, persze mindet kritizáltam magamban, hogy mi nem tetszik, mit tartok inkább fejlesztésnek és nem pedig kutatásnak, miért nem jó szerintem az elő- és az utómérésük felépítése stb. Mivel eléggé elhúzódott az előadás rész, a levezető elnök megkönyörült rajtunk elhagyta a kérdéseket és bejelentette az ebédszünetet.
Az ebédért szerencsére nem kellett elmennünk a kb. 500 méterre lévő ebédlőbe, mert a szervezők azt helybe kérték. Kis sorban állás után egy pincér mérte ki a kiválasztott ebédet. Én sztrapacskát és marhapörköltet kértem, de volt rántott csirke töltve rizzsel is. Továbbá sütemény gyanánt többféle rétes közül lehetett választani, és még kávé és többféle üdítő is volt. És valóban finom volt az ebéd, ahogy számítottunk. Enni persze csak módjával lehetett az én helyzetemben, hiszen hátra volt még a délutáni szereplés. Kávét is ittam, bár alapból csak reggel szoktam, de most nem lehetett elbóbiskolni, hiszen toppon kellett legyek. Az ebédszünetben még az előadási diáinkat is feltelepítettük a kivetítőhöz tartozó számítógépe, majd kis pihenés, beszélgetés a kollégákkal.
Az ebédszünet után két munkacsoporti beszámoló következett szünet nélkül. Sajnos a miénk volt a későbbi. Tehát még egy beszámolót végig kellett hallgatnom. Mondanom sem kell, hogy ez még nehezebben ment, mint a délelőttiek. Tele gyomorral, hiába nem ettem sokat, akkor is nehéz volt. Be is vettem két Dipankrint, nem is tudom igazából, hogy miért. Továbbá állandóan arra gondoltam, hogy mi a fészkes fenének vállalok én ilyen szerepet? Inkább jöttem volna csak egyszerűen biodíszletnek, vagy maradtam volna otthon és tartottam volna meg délután nyugodtan a saját óráimat? Az előttünk beszámoló csoportban csak két fő adott elő, nálunk pedig hárman voltunk. Persze először mi is csak ketten lettünk volna. Tulajdonképpen ezért is vállaltam el az előadást, viszont amikor kiderült, hogy mégis hárman leszünk, már nem akartam visszamondani. De miért is nem tettem? – morfondíroztam magamban végig. Milyen jó lenne már „Pogi néninek” lenni, aki sok bemutatóra, kiállítás megnyitóra, előadásra megy, és utána ottmarad a fogadáson, ahogy Tóth Krisztina írta egyik novellájában. De a rendszerváltást követően szépen felemelték a nyugdíjkorhatárt, tehát még aktív dolgozóként kell ilyen és hasonló helyeken izgulnom, holott már elmúltam 60 éves.
Végre befejezte az előttünk lévő munkacsoport a beszámolóját. Valójában nem is voltak rosszak, már amennyire képes voltam figyelni és megítélni. Menet közben némileg módosították kutatásukat, és mintha így sikeresebbek lettek volna. Továbbá már megpróbálkoztak egy nemzetközi publikációval is, de azt még nem fogadták elegyenlőre és egy újfajta statisztikát javasoltak számukra az eredmények értékeléséhez.
Végre mi következtünk. A mi munkacsoport vezetőnk előadására már végképp alig tudtam figyelni, annyira a sajátomra koncentráltam. De azért láttam az ismerős diákat, hallottam a már annyit hallott mondatokat. Persze nem tudta tartani előadásával az előírt 10 percet, így csúsztunk. Végre én következtem. Rutinosan kimentem. Szerintem senkiben fel sem merült, hogy egészen addig mi ment végbe bennem. Megtartottam az előadást. Szerintem én sem tartottam be a 10 percet, 12-13 perc lehetett. Majd megtapsoltak, helyet cserélünk a következő előadóval és végre a helyemre ültem. Már végképp nem tudtam az előadásra figyelni, mivel totál leeresztettem. Azért láttam persze a kollegám ismerős diáit. Ő még jobban kicsúszott az időből, de ezért senki nem szólt. És egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi kaptunk-e a végén nyilvános kérdést, vagy sem. Kitört a szünet.
Rövid beszélgetés a program vezetőjével, hogy szerinte kicsi a minta, de ezt a kérdést kutatócsoport vezetőnk kezelte. Én, ha nem is rohantam, de ütemesen közelítettem a büfé asztalokhoz, hogy igyak, és egyek pár falat süteményt, elvégre megérdemlem.
Aznapra volt még egy kutatócsoporti beszámoló, de Magdival úgy döntöttünk, hogy arra mi már nem megyünk be meghallgatni, mivel kínos lenne kijönni, márpedig nekünk jön a taxi és megyünk az állomásra. Kint szépen leültünk, beszélgettünk, majd lesétáltuk a kb. 250 métert és valóban, már várt ránk a taxi. Úgy látszik, a taxisnak is fontos volt a biztos fuvar. Nyugodtan és elégedetten ültünk be. Útközben ismét beszélgettünk a taxissal, elmondtuk, hogy rendben megvolt minden. Azért én észrevettem, hogy most mintha még nagyobb kört menne velünk az állomásig, mint azt reggel az ellenkező irányban tette. És ez minden bizonnyal így is volt, hiszen kicsit többet kért a fuvarért. De eszünkbe sem jutott ezért veszekedni vele. Fizettünk, kicsit kevesebb borravalót adtunk, mint reggel és indultunk a vonat felé.
A vonat kicsit késve érkezett az állomásra, de ez már szinte megszokott. Felszálltunk, hamar megtaláltuk a helyünket, ismét elintéztük az utasokkal, hogy egymás mellet ülhessünk. Útközben hazafelé megbeszéltük a további teendőket, majd szokás szerint a családjainkról beszélgettünk. Most nem utazott aranyos kiskutya a közelünkben, akit még figyelhettünk volna. A kis késés ellenére abszolút pontosan érkeztünk. Az állomásról haza villamossal mentem, mivel nehéz parkolni, így Papuskát nem kértem arra, hogy kijöjjön elém. Végül elég hamar, este 9.20-ra már otthon is voltam. Elégedett voltam magammal, hogy akkor ezt a munkát is rendben végig csináltam, tehát jöhet a következő hasonló utazás, úgy két hét múlva.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/