Ghosting

Flóra dühösen vágta be az autó ajtaját, azzal a szilárd elhatározással, hogy Konrádot soha többé nem óhajtja látni . A pohár rég betelt.
Több évtizedre visszatekintő, kapcsolatuk foszlott semmivé ebben a pillanatban.
Aztán szinte észrevétlenül telt el újabb húsz év.
Flóra éppen sorsának hálálkodott, hogy talán mégis túléli ezt a brutális világjárványt.
Két hét után némi óvatos derűlátással nézhet a jövőbe, talán lassú javulás kezdődik és nem lesz egyike a vírus hatmillió áldozatának.
A kényszerű bezártság megviselte, testileg a vírus, lelkileg a karantén.
Gépiesen lavírozott a virtuális világban, amely az egyetlen kilátást jelentette a külvilágra jó három hete.
Érezte, hogy nem használ, amúgy is ködös agya még viseltesebb lett, mégis mágnesként vonzotta az információ.
Egyszer csak rákattintott egy profilra, melyre már régen nem és bénultan bámult a képernyőre.
–Kornél felesége meghalt …?
„Megtört szívvel tudatjuk … szeretett feleség és anya … tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetéséről később történik intézkedés.”
Flórával megfordult a világ, amúgy is bizonytalan állapota valószerűtlenné vált.
–Ezt nem hiszem el!–Vagy tizenötször rákattintott a hírre, aztán nem jött álom a szemére.
Megrohanták az emlékek.
Harminc évvel ezelőtt.
Zárótanítás.
Áll az osztályban a vizsgatanításon, ijedten kapaszkodik a tanári asztalba, mert elengedni nem meri.
Szerencsére jól sikerül, biztatják, dicsérik, a gyerekek szeretete érezhetően körülöleli.
A sorsa dőlt el éppen ebben a pillanatban, amelyet aztán – maga sem gondolta volna – több évtizednyi tanári pálya követett.
Abban a pillanatban nem volt ez annyira egyértelmű, mert erős kétségek gyötörték, van-e keresnivalója a tanári pályán?
Látszólag nyugodtan, mosolygósan, kedvesen állta a sarat a megmérettetésen.
Még szerencse, hogy senki sem vette észre, hogy éppen a lelkét szaggatják darabokra, a pokol összes ördöge rágja az idegeit és legszívesebben száz méter mélyre ásná el magát.
–Erős vagy! Kibírod! –Mint mindig, megint ezt hallotta, ezúttal csak magában.
Túl sokszor. Ennek köszönhetően magáénak tudhatta a ballaszt szerepét embertársai süllyedő hajójában.
Kornél, hát igen. Már megint hiába kereste. Újra kámfort játszott, mint már annyiszor.
Soha nem lett volna olyan szüksége, hogy mellette álljon valaki, mint most. A nehezen definiálható kapcsolat évtizedekben mérhető agóniában telt, Flóra nem volt büszke magára.
Most, húsz évvel később, éjnek évadján ezt a hírt hozza elő a technika. Miért?
Lassan -lassan felgyógyulva, a mindennapok bozótharcában ki is ment fejéből a hír.
Mígnem hónapokkal később álom és ébrenlét határán hajnali négykor megrezdült a mobilja–üzenet érkezett.
Valószerűtlen látvány. Egy férfialak elmosódott képe a selfin.
Az érzelmek egész skálája futott át rajta hirtelen, zavarodott táncot járva.
Villámgyorsan lepergett agya filmkockáin az elmúlt néhány évtized.
Dühöt és megalázottságot érzett. Az eltelt fél életéért.
Ismét teltek a hónapok, rekkenő nyár köszöntött be, hőségriadók sora, vízparti kis nyaralójuk nyugalmában, végre.
Évek kimerültségét aludta ki ebben a néhány napban.
Az éjszakánként ablak alatt áthaladó tizenegynéhány vonatból egyet sem hallott meg, olyan mélyen aludt.
Egy reggel– születésnapja volt éppen– András azzal fogadta:
– Furcsa. Most indult el a ház elől egy fekete autó. Semmi keresni valója nem lett volna itt.
– Hm! – Talán szólni kellene a polgárőröknek, figyeljenek jobban!
– Jó lesz, ha minél előbb elindulunk a strandra! Ma is nagyon meleg lesz.

Hagymási Klára
Author: Hagymási Klára

Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam. Olvasmányélményeimben hosszasan benne éltem, gyakran sajnálva, hogy ki kell onnan lépni a valóságba. Kapcsolatom a könyvekkel különleges. A hozzám tartozó ingóságok tetemes hányada könyvből áll. Hiszem, hogy a művészetek jelenethetik a reményt, kiutat nem túl barátságos jelenünkből. Megtiszteltetés számomra, ha szerény eszközeimmel részt vehetek ebben az útkeresésben.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Őszbe fordulunk

Őszbe fordulunk   Az ősz ma csendben mellém érkezett, a nyár még bennem őrzi a meleget, még érzem fényét, langyos illatát, de szél viszi már

Teljes bejegyzés »

István a király

Edit Szabó : István a király István király szobrod s neved, mindig őrzi emlékezet. Magyar törzsek szövetsége lett a fejedelemséged ! Első magyar király voltál,

Teljes bejegyzés »

Nyugalom

  Mi kell a nyugodt élethez?Sokan kérdik… Pénz, lakás, okos gyermek, egy izmos test is. Tartalék, egészség, párkapcsolat, ruhák, Ugyan emberek! Ne legyünk ilyen buták!

Teljes bejegyzés »
Versek
Ládi Zsuzsa

Sirály, a király

A tóparton a sirály Kétségtelen, a király. Szárnyát tárja kecsesen, Nem kapod el sohasem! Övé az ég, nem vitás, Gyönyörű és daliás. Rikoltása messze zeng,

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. szeptember 3.

Kedves Olvasóink! Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben tájékoztatunk az elmúlt egy hónap Irodalmi Rádiós történéseiről, valamint szeretettel invitálunk következő rendezvényeinkre is. ÚJRA SZÓFONÓ Először 2026.

Teljes bejegyzés »

Vallomás a kedveshez

  Nekem a szerelem nem szavakat jelent, Tetteim mutatják mit jelentesz nekem. Egy ölelés, egy csók, szemeim révedése, Szerelmes szívemnek hangos lüktetése.   Inkább megmutatom

Teljes bejegyzés »