Blamázs
Bécs főpályaudvarán a Münchenből érkező menetrend szerinti járatra meglepően sokan vártak. Sietve érkezett egy rövid bundás napszemüveges hölgy is. Barátnőjétől éppen elköszönt mikor a vonat befutott. Helyjegyével megkereste számozott helyét, sporttáskáját feltornázta a csomagtartóba mellé gyömöszölte bundáját és leült volna, de a két ülést majdnem elfoglalta egy igen testes férfi. Gömbölyű hasán keresztbe tett kezekkel kifelé nézett az ablakon. A nő megpróbált elférni az ülése meghagyott részén. Bosszankodott azon is, hogy a visszafelé úton Budapestre háttal ült a menetiránynak. Érdekes beszélgetés ütötte meg a fülét a kocsi túlsó oldaláról. Négyen ültek egy kis asztal körül. A három barátnő éppen harsányan véleményezte otthon maradt kolleganőjük félresikerült házasságát, silány szexuális életét. Mellettük a negyedik a folyosón elhelyezkedő idegen, egy fehérhajú bajuszos öregúr döbbenten hallgatta a beszélgetést. Hamarosan a mellékhelyiségbe induló nő megkérte, hogy álljon fel a „bácsi”. Az ember kikérte magának a titulust és közölte, hogy ragaszkodik az uram, kérem megszólításhoz. Szerencsére a folytatást a fél ülésen utazó hölgy nem hallotta mert lekötötte a figyelmét egy érdekesebb szóváltás. Az előtte magasodó két támlától csak a mesélő férfi kopasz feje búbját látta, aki azt magyarázta szomszédjának, hogy szomjúságán nem segített a elfogyasztott két üveg sör. Utánpótlásért elmenne az étkezőkocsihoz, de a dzsekijét és a hátizsákját fent hagyná a csomagtartóban, ha megtenné a hölgy, hogy vigyáz rá. Csupán Mosonmagyaróvárig mert ott a haverok várják kocsival, mondta. Vendégmunkás – tájékoztatta a a hölgy a környezetet, már évek óta Münchenben dolgozik építkezéseken, de fel évente hazajár. A kopasz fiatalember hamarosan eltűnt az utasok szeme elől.
Hegyeshalom állomását elhagyva a megbízott hölgy felállt és idegesen tekintgetett az ajtó felé, ahonnan fiatalembernek érkeznie kellett volna. De nem jött. A vonat pedig Hegyeshalomnál megállt. A szomszédok is nyújtogatták nyakukat. Valaki ajánlotta, hogy elmegy az étkezőkocsihoz, talán valami baja történt, többet ivott és leszállt kabát, hátizsák nélkül. Tatához közeledve egyszer csak beszédült az ajtón. Kipirosodott arccal egy félig üres és egy tele üveg sörrel cikázott az ülések között. -Na végre! Hát elhagytuk Mosonmagyaróvárt – mondta az aggódó hölgy.
-Fiatalember elfelejtett leszállni -Háát, belemerültem kicsit a sörözésbe- válaszolta, már későn hallottam meg az állomás nevét. -Mit csináljak? Felhívom a havert, hogy kicsit kések…Ha Tatánál megvárom a visszavonatot, egy óra múlva Mosonmagyaróváron leszek megint. Az eszmefuttatás végén megpróbálta elővenni a mobilját. Nadrágja farzsebeiből hátulról, oldalról küzdött majd a levett dzseki belső zsebében végre megtalálta. Lassan, érthetően hazai tájszólással ecsetelte a problémát a barátjának, de előtte az egyik üveget le kellett tennie padlóra mert nem volt szabad keze. Kicsit billent a vonat és a felborult üvegből a sör a padlóra folyt. A kijelzőn már a következő megálló villogott, Tata. A közeliek papírzsebkendőt dobtak a sörtől ragadó padlóra. Az erősen dülöngélő férfi sörösüveggel a kezében az ajtó felé indult, de a hátizsákjáról megfeledkezett. Utána vitték. A vonat közben megállt. Az ember kitartóan, káromkodva nyomkodta az ajtónyitó gombot, de a vágányok felőli oldalon, hiába. Már mozdult a vonat mikor valaki az utolsó pillanatban a másik oldalon kinyitotta az ajtót és lelökte a fiatalembert. A visszafelé közlekedő vonathoz az átszállásra kettő perce maradt a szerencsétlennek. Az utasok drukkoltak, talán elérte…
Megjegyzés a szerzőtől: Bécsből vonattal utaztam Budapestre hét végén. A történetem ellesett pillanatok sora…
Author: Rodé Klára
Mottóm: „A rohanó évekkel az életnek nincs vége… Csak ha elfogy a szó, elhal a zene, megtorpan a tánc, elapad a szeretet.” (R.K.) Az írás örömforrás és vallom, hogy nincs korhoz kötve. Magam is rátaláltam néhány éve, jóval túl az életem delén. Érlelte az idő, a végnélküli tapasztalás, az olvasóim, barátaim lelkes bíztatása. Mozgalmas életutam karrier építéssel, utazásokkal, szerelmekkel, gyermekeimmel, unokámmal, elveszített férjekkel kiapadhatatlan forrásnak bizonyultak. Valóságos történeteim néha szomorú, ironikus vagy humoros, pikáns mozaikjait az elmúlt hét évben novelláskötetekbe gyűjtöttem, (Életre keltek, A hatfejű sárkányfemina, Félárnyék, Az én kaleidoszkópom, Tenyérnyi történetek címekkel) szerzői kiadásban megjelentettem akárcsak az első regényemet, Az arcnélküli férfi-t is. Antológiák társszerzője voltam. A prózák mellett versekkel is próbálkozom. Közlésvágyam határtalan, életünk ellesett pillanatairól, tárgyakról másképpen, emlékeimről, töprengéseimről. Az írás az életem része lett. Örömmel osztom meg novelláimat, könyveimet az érdeklődő kedves Olvasókkal. Email címem: rode.klara@gmail.com