Csütörtökönként jött össze az ÖKEFK, az Önhibájukon Kívül Egyedül maradt Férfiak Köre.
Egymást támogatták a virtuális világ útvesztőiben, ha már a sors így hozta.
Béla, Tibcsi, Jenci és Rezső hatvan éve testi–lelki jóbarátok. A másik gondolatát is kívülről tudták már. Béla is, aki, a legfiatalabb közülük, betöltötte már a hetvenet.
–No mi újság a lányokkal, gyerekek?
–Nem könnyű, nem könnyű!
–Jencikém, ha meg sem próbálod, abból semmi se lesz!
–Minden nőt fel kell hívni, minden randira el kell menni!
–Semmi kedvem ennyi nőt limonádéztatni! – így Jenő.
–Mi a véleményetek arról, ha egy nő az első randin három deci frissen facsart narancslét kér? -problémázik Tibcsi.
–Aranyásó! Felejtsd el! Majd hurcolhatod mindenféle drága helyre vacsorázni! Kell az neked?
–Itt a másik! Egész jól néz ki. Nézzük! Azt írja nagymama, egy héten kétszer ő megy az unokákért.
–Na, ne! Nekem ne nagymamáskodjon! Nem jövök lázba tőle! Nem használ a férfiasságomnak egy nagymama.
–Legjobb lenne doktornő, már így a mi korunkban. Be is írtam, hogy egészségügyi háttérrel előnyben!
–Jencikém! Magadnál vagy? Gondolod, hogy a doktornők rád vadásznak?
–Gyerekek! Legfontosabb, hogy működjön a kémia!
–És az igaz szeretet!
–Háát, azért az sem baj, ha jók a kondíciók!
–Sok nőt fel kell próbálni, aztán amelyik a legjobb, azon lehet gondolkodni!– így Béla, a társaság esze.
–Ez meg kövér! 65 kiló! Hát, mit akar ez? Rám ír! Nincs önkritikája? Pedig beírtam, hogy max. 55 lehet.
–Bélám, ez komoly, a te 93 kilóddal?
–Jut eszembe, Rezső, nagyon csöndben vagy, mi is lett a te bimbózó kapcsolatoddal? Legutóbb nagyon be voltál lelkesedve.
–Hja! Hmm. Ne is kérdezd!
–No, mesélj már, csupa fül vagyok!
–Egész biztatóan indult a dolog Erzsókával, aztán néhány hétig nem jött családi problémák miatt.
Az én lányom megörült, hogy nem jön többé, összeszedte a cuccát egy reklámszatyorba és kitette a sufniba. Én meg buta fejjel meg is feledkeztem róla. Gondolhatjátok, hogy mikor legközelebb jött, az az utolsó látogatása volt! De nem is nagyon bánom, mert nem volt fejlődőképes. Hiába próbáltam edukálni.
–Ne is mondd! Nem könnyű a gyerekeinkkel. Az én lányom egyenesen kijelentette, hogy nem kell ide nő, majd jön a takarítóvállalat!
–Hát, most mondjátok meg: a takarítóvállalat fog engem ölelgetni az ágyban?
–Különben se bírom a kiküldött takarítókat nézni. Öreg, csúnya, kövér, izzad, alig bír felmenni a lépcsőn. És még sajnálnom is kell.
–Hát, Tibcsikém, aki dolgozik, az megizzad.
–Azért mégiscsak kellemesebb egy olyan takarító, aki fiatal és jó ránézni. Nem?
–Gyerekek! Nézzétek! Ez itt egész jó! Az írja szeret utazgatni, színházba járni.
–Felejtsd el gyorsan! Majd hurcolhatod mindenféle külföldi nyaralásra, a gatyád is rámegy.
–Az a baj, gyerekek, hogy nem jó a felhozatal!
–Hiába, haverkáim, nem könnyű manapság rendes nőt találni! ©
Author: Hagymási Klára
Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam. Olvasmányélményeimben hosszasan benne éltem, gyakran sajnálva, hogy ki kell onnan lépni a valóságba. Kapcsolatom a könyvekkel különleges. A hozzám tartozó ingóságok tetemes hányada könyvből áll. Hiszem, hogy a művészetek jelenethetik a reményt, kiutat nem túl barátságos jelenünkből. Megtiszteltetés számomra, ha szerény eszközeimmel részt vehetek ebben az útkeresésben.
