Silver már várta, hogy Levente felkeresse és elbeszélgessenek valami egészen hétköznapi dologról, ami eltereli a gondolatait.
Azonban Levente nem ment oda hozzá. Látta, hogy a termébe tartva jól elbeszélget vélhetően az egyik osztálytársával, de még csak rá se nézett közben.
Szóval jogosan kételkedett. Levente most, hogy tudja másságát, már nem akar a barátja lenni. Nagyon haragudott rá emiatt, mármint nem is amiatt, hogy nem barátkozik vele, sokkal inkább azért, mert ezt nem mondta meg neki őszintén. Összecsukta a laptopját, és inkább visszament a termébe.
Nem jött ki onnan, se első, se második szünetben. Harmadik szünetében is elmélyülten gépezgetett, de egyszer csak lecsukódott a laptopja, és Levente alakja került elibe.
– Igazán figyelhetnél, ha már egyszer hozzád beszélek. – mondta kicsit durcás arccal.
Silver tényleg nem hallotta, hogy hozzászólt volna, de nem is örül különösebben a látogatásának.
– Minek jöttél? – kérdezte csöppet sem kedvesen.
– Hát… mondjuk, mert barátok vagyunk, és reggel óta nem láttalak? – értetlenkedett a fiú.
– Barátok? Nekem úgy tűnt, hogy nélkülem is remekül megvagy.
– Most azért, mert beszélgettem egy osztálytársammal?
– Reggel velem szoktál beszélgetni, mert barátok vagyunk…. vagy inkább csak voltunk. – halkult el a végére.
– Most komolyan? Ha a barátod vagyok már mással nem is beszélgethetek? – emelte meg egyik szemöldökét Levente. Ez a dolog kicsit magas volt neki.
– Elmondtam neked a legnagyobb titkomat, de úgy tűnk, emiatt már nem is akarsz barátkozni velem.
– Most szórakozol? – tárta szét a karjait Levente – már mondtam. Egyáltalán nem zavar, hogy… – hirtelen elnémult. Elég sokan voltak az osztályban, és néhányan pont őket nézték. Silver arcárán is látszott, hogy komolyan megijedt attól, hogy Levente nyelve megered, de nem így lett. Inkább másképp folytatta – Akkor hagyjuk. – zárta rövidre, és elment.
Nem értette, hogy Silvernek konkrétan mi baja is lehet, de ez a hisztit még tőle is sokallta, ha pedig megharagudott rá, nem is tudja, miért kérjen bocsánatot. Sajnálta, mert Silvernél jobb barátja sosem volt.
Silver sem éppen volt boldog. Ő maga sem értette miért volt ilyen bunkó. Most bocsánatot kellene kérnie. Vagy mégsem? Levente elég alázatos, lehet, hogy majd maga jön vissza hozzá. De azt nem akarta kivárni, mert sokáig is tarthatott.
Nagy mérlegelés után arra jutott, hogy csak neki kell megtennie az első lépést. Utolsó órája után be is ment Levente termébe, mert tudta, hogy nekik lesz még egy órájuk. A fiú a legelső padban ült, és nagy átéléssel bújta a füzetét. Silver elé tett egy össze hajtogatott papírt, és egyből kiment, mert nem akart feltűnést kelteni.
Levente egyből észrevette, hogy került elé valami, de felpillantva már csak barátja hátát látta. Értetlenül nézett a kis papírra, majd kézbe vette és széthajtogatta.
Úgy vélte, hogy mondanivalójához képest túl nagy a papír. Egy A3-as méretű, és csak annyi volt ráírva, hogy „Találkozzunk a kettes teremben”.
Jól van, gondolta Levente, akkor óra után az lesz a program, hogy beszél egyet Silverrel.
Kicsit ideges volt az elkövetkezendő 45 perc alatt. Vajon mit akarhat Silver? Remélte, hogy már nem haragszik rá, de félt attól, hogy csak ismeretségük teljes végét akarja közölni. Azt nagyon nehezen viselte volna.
Aztán végtelennek tűnő idő után megszólalt a csengő. Levente lassan haladt a papíron megadott terem felé, miután többször is ellenőrizte, hogy mi van a papírra írva. A kettes terem ajtaja előtt vette egy mély lélegzetet, és benyitott. Silver az első padon ült, és egyből rákapta a tekintetét.
– Szia! – köszönt neki.
– Szia! – lépett beljebb Levente – Nos, hajlandó vagy megbocsátani? – kérdezte, mire Silver meglepetten nézett rá.
– Már megbocsáss, de neked kéne megbocsátanod nekem. – mondta mellé – Kicsit túlreagáltam ezt a mai dolgot. Mentségemre szóljon, hogy nem sokat aludtam az éjjel.
– Én nem is haragudtam rád. – vont vállat Levente – De tényleg nem értettem, hogy miért vagy dühös rám.
– Mert hülye vagyok, és féltékeny. – vallotta be szégyenkezve – Nem akartalak kisajátítani. Bocsánat. – hajtotta le a fejét. Könnyebben ment, mint hitte, de ez nem tette kevésbé kínossá. Levente elmosolyodott, majd megölelte Silvert.
– Megbocsátok. – mondta közben.
Levente olyan könnyen kezelte. Nem mondott neki csúnya sértéseket, és még csak nem is haragudott rá, amiért ilyen bunkó volt vele. Nagyon furcsa srác, és ő pont ezért kedveli. Jobban, mint kellene.
Baszd meg, gondolta Silver miközben visszaölelte, kurvára beléd estem…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, első regényemet megrendelhetitek a Líra.hu oldalon 😉
Author: Bognár Barbara
Mióta hét évesen megtanultam a betűvetés művészetét, attól fogva szakadatlanul foglalkozom történeteim leírásával. Akkoriban a cicáimról írtam tanulságos történeteket, azóta viszont komolyabb témák felé húz a szívem. Az ihlet és a szorgalom azóta is kitart és mint az szekrényeim, úgy az elmém is történetekkel van tele.