Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Mesélsz nekem, s én ámulok, Tanítasz is – hallgatlak: Hol késnek most a jambusok? Titkolt bókoktól pirulok, Bennem ritmusok tombolnak. Valahol rózsák nyílnak: Pirosak, mint
Sosem múlt a tél nyomtalan, a vidék úgy pihent a hó alatt, mint egy megfagyott pillanat. Ott élt száműzötten a Magány, komor szeme fagyszilánk, nem
Rockerfiú gyere, ülj le ide, mellém: Nézz velem körbe… a Vár lépcsőjén. Ott… átellenben… a Parlament bújik meg a sötétben, ablakán dülöngél a hold, az
Legyenek bennem s rajtam a színek: mélyek, sötétek. Botoljanak el előttem a fények. Legyek nappal is éjfekete, szívemet szurok- vér hevítse. Kék szemem jege vágjon,
te taszítottál oda, ahol most vagyok, és sokan azt gondolják majd rossz vagyok. gyűlöllek téged és gyűlölöm magamat, amiért együttes erővel elvettük minden szavamat. meg
Úgy tűnik… nem tudok, ahogy égnek a mezők, ahogy egy mosolyt birtoklok, melyekben ott sírok. Mit ér a szív s a szalma, ha más álmaiban
