Mint ki meglelte végül vezérfonalát
Kelnek életre verseim, a tollamon át.
Fény lehetek vagy tán reménysugár…
Tespedt bágyadtságból felocsúdás.
Hogy ki vagyok én ? – ha kérdezed.
Tükör, melyben megismerheted…
Hol megláthatod önmagad.
Kapsz hozzá értő szavakat.
Elkapom kezedet, felsegítelek,
Hogy érzelmeid közt valahogy átevezz
Egy kalózmentes, nyugodt szigetre.
Hol egyedül se vagy, se elveszve.
Verseim között majd magadra lelsz.
Soraimból végül majd kiderül,
Te sem vagy másoknál kevésbé értékes,
Mi nyomaszt, mást is nyomaszthat belül.
Tollat megfogni alig tudó,
Vagy remegő legyen már kezed,
Az út: a kezdet, a vég …hasonló.
És éppen úgy hajt a szeretet.
Mi mindannyian egyek vagyunk.
Hasonló kört jár be utunk. De jaj !
Ha egymást nem támogatjuk,
Elbukjuk a végső harcunk !
Nem lesz már ki fényt mutasson,
Vagy ki azt követni tudja.
Nem vallhatunk ekkora kudarcot !
Nem lehetünk halálra kárhozva !
Óvón intő tükörlap vagyok.
Féltem a Holdat, és féltem a Napot.
Mindannyian veszélyben vagyunk,
Amíg Ti – nagyok – Istent játszotok !
Nemcsak a „Ne játssz az élelemmel !”,
Vagy a „Ne játssz a tűzzel !”,
Hanem az ÉLET tiszteletére is,
Tanítottak egykor minket.
Vaddisznók vagy károgó varjak
Hát bölcsebbé váltak tán nálunk ?
Ember embernek szemét ki mért vájja ?
Tömegsírunkat meg miért ássuk ?
A természet mindentudó. Ki ismeri,
Már réges-régen tudja,
Csak egységben tudjuk ezt túlélni.
Vagy elpusztulunk mindannyian.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
