Kapok még a jóból

Mióta volt ez az egész,

Mi tán két napja se volt még,

Úgy érzem minden csak nehéz.

A kedvem mindenhez kevés.

 

 

Remélem ez a néhány sor elég,
Hogy újra legyen még remény:
Én a tiéd, te pedig az enyém,
Pont úgy, ahogy a legelején.

 

 

Én még hiszek a csodákban.
Azért hiszek, mert olyat éreztem,
Mi lehetetlennek tűnt számomra,
Mert mindig is ilyennek képzeltem.

 

 

Tudtam, nem lesz minden meseszép.
Hiszen annyiszor volt látomásom,
Hogy milyen lesz a jövendőbeli párom,
Hogy tudom előre majd’ minden elemét.

 

 

Persze nem vagyok én jövőlátó,
Nem is én leszek a világot megváltó
És lehet, hogy ez furcsa egy hóbort,
De én hiszem, hogy kapok még a jóból

 

 

Kapok még a jóból,
Abból, mi a fejemben elég jó volt
Ahhoz, hogy boldog lehessek
És holtomig vígan nevessek.
2023. 11. 13. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett Fehér tölcsérvirágok őrzik Buddha álmát; Vagy Buddha vigyázza őket odaát?! Nem tudok felmutatni kertünkben lótuszvirágot; Nincsen kistavunk, a keret biz’ rá

Teljes bejegyzés »