Úgy éreztem… csak ülök a babéromon,
Míg Te orvosi műszerek közt fekszel.
És én tehetetlen vagyok.
Az autóban vezetek, elindult a napom.
Visszatartani nehéz a könnyeim.
A gyerek meg ne lásson !
Leírom inkább. Papíron bukom el…
Előttetek rogyadozom, mintsem a sors
Akaratát megadóan tűrjem !
Felhők mögül a Nap is – néha előbúj…
Az élet kegyetlen, de más nem fontos,
Csak hogy Te – meggyógyulj !
Nemcsak ülök, egész szívemmel ott vagyok.
Hitbe, reménybe görcsösen kapaszkodok:
Hogy igenis, meggyógyulsz!
Pörögnek a percek, az óra bután bámul
-Mintha megállt volna, némán vádol,
Míg szívdobogásod lelassul.
Azt hittem az enyém is megáll. De fáj !
Ebből tudom, hogy létezem.
Bár nem akarok. Csak muszáj.
Ahol Te vagy, oda már nem mehetek.
Fájdalom, hiány, és bánat a nyomodban…
És a világ … már annyival kevesebb!
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem. Gyermekkoromban családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Eleinte lelki késztetés, egyfajta kényszer vezérelt a versek irányába, majd időközebn mindinkább önkifejező-és örömforrássá váltak számomra. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom érzéseimet és gondolataimat más emberekkel. Könnyen tudok azonosulni mások érzelmeivel, például fájdalmával. Amikor leírom ezekeket, "kiírom magamból" letisztul az "érzelmi vihar" a lelkemben,. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az egyszerű embereket is. Hiszem, hogy bár mindannyian egyediek, és különlegesek vagyunk, az érzelmek, melyekkel nap, mint nap szembesülünk, nagyon is hasonlóak. Egy megfelelő vers segítségével az az ember is képes lehet "kiönteni" a lelkét és elmondani az érzelmeit, akinek nehezebb a saját gondolatait versbe szedve önmagát kifejeznie. Remélem, hogy segíthetek neki ebben a megtisztelő feladatban.
