Ez még csak éjszakai részegség,
Ez még csak képzelt védettség.
Zsibbadás a magányos ünnepségen,
Mert itt hagytál az üvöltő ürességben.
Ez már stabilan rezgő léc a négyzeten,
Lépcsőzetes vezeklés: a Tejúton létezem.
Rajzoltam egy univerzumot magamnak,
Oda festem lelkemet; örökké szabadnak!
Zakatolva robog a könyörtelen mutató,
Csörtet vele az éjfél: az örök mulandó.
Mert vége lesz majd a tétlenül várásnak,
E költeményt hagyom itt zárásnak.
Ez már nem az éjszakai részegség,
Ez már nem csak képzelt védettség.
Oltalmazó váramban újra lélegzem,
Ha ide beengedlek, az lesz a végzetem.
Author: Barbina Melinda Barbara
Gyere közelebb... csak egy pillanatra. Írok, mert olcsóbb, mint pszichológushoz járni. 😀 Na, jó, most komolyabban: 2017 óta írom le azokat a gondolatokat, amik nem férnek el egy csetablakban. Szerelem, szeretet, önismeret, néha egy kis természet – meg minden, amit az ember az éjszaka közepén hajlamos túlkomplikálni. Néha rímes, néha csak rímelget. Hol szabad, hol klasszikus – de mindig őszinte, és mindig kicsit rólad is szól. Ha voltál már szerelmes, csalódott, kereső vagy csak simán ember, akkor talán itt találsz egy sort, amire épp szükséged van. Vidd magaddal. Olvass bele – nem harap. Csak néha a szívedbe.

