Három igaz történet három napra. Kedd, szerda, csütörtök.
Katonadolog 1
Kedd
1200 környékén Imre királyunk több pozsonyi várjobbágyot nemesi rangra emelt és innen kezdődik a hősi harcokban is résztvevő Ilka családi név eredete. Talán az ő tiszteletükre így hívják a Városliget közelében kanyargó Ilka utcát, melynek sarkán külügyi protokollal foglalkozó szolgáltató ház működik.
1970-től vidéki laktanyákból besorozott kiskatonák dolgoztak itt a leszerelésükig. Azok, akik a civil életükben vendéglátással foglalkoztak, közel egy évig beosztottjai lehettek a szállodai szintű cégnek.
Az Ilka utcai telep tárgyalóteremmel, tiszta szobákkal rendelkezett és az ide vezényelt sorkatonáknak munkát és szállást biztosított.
A honvédséghez tartozó polgári alkalmazottak vezették a konyhát, az éttermet és innen szervezték az akár ezer főt vendégül látó rendezvényeket, amin a kiskatonák civil ruhában, öltönyben dolgozhattak és nagy örömükre minden nap kimaradást kaptak a városba.
Ez valóban kiváltságos hely volt a bevonultatott fiataloknak, akik a lelakott laktanyák megaláztatásait végre szakmai munkára cserélhették. Az Ilka utca becsületes, jó szándékú szakemberei remek fizetést kaptak, és az állásukat féltve attól rettegtek, hogy a fiatal honvédek szégyent hozhatnak a hírnevükre. Mindannyian katonákat, külföldi vendégeket, minisztereket szolgáltak ki a gasztronómia varázslatával.
Az egyik rendezvény a közeli HM. Külügy területén várta az Ilka utcai csapatot. Bemutató, köszöntők, majd díszvacsora volt a program, névjegykártyás ültetéssel a protokoll szerint.
A meghívottak között volt a magyar tábornoki kar a miniszterével együtt, valamint külföldi képviselők, magasrangú katonák és néhány tolmács is részt vett az eseményen.
Andrást a főasztal közepéhez osztották be harmadmagával. Sorkatona társai tőle jobbra és balra a meghívottak ültetésében, majd az ételek szervírozásban segítettek. A kiemelt középső terület Andrásnak jutott. Elsőnek a külföldi vezérkari főnök érkezett, akit a helyéhez kísért. Kihúzta a nehéz, faragott, fotel méretű mázsás tölgyfaszéket, majd a leülő vendég alá tolta. Néhány perc múlva a tolmács hölgy is megjelent csinosan, kedvesen, és szolgálatkészen.
Az Ilka utca profi dolgozói az oldalsó függönyök takarásában már elkészültek az ételekkel, italokkal és aggódva figyelték az eseményeket.
A tolmács helyét a külföldi vendég mellé tervezték a szervezők. Ahogy a hölgy közeledett, a sor végén gyors léptekkel előbukkant a hirtelensége, türelmetlensége folytán egymás között „Vaddisznónak” nevezett vendéglátó, a magyar miniszter.
Ő eleve kiemelt személyként jelent meg, a tolmács viszont fontos segítő a társalgásban, és még nő is volt, akit illik soron kívül leültetni. András látva a közeledő veszélyt, a hölgyet fürgén, de udvariasan a székéhez irányította.
Alig tolta alá a robosztus ülő alkalmatosságot, a vállán érezte a sértettnek tűnő „Vaddisznó” szőrös kezét.
-Mi van katona! Nem kínálja hellyel a miniszterét!? – dörgött a kérdés, mire András pillanatok alatt segített az elégedetlenül morgolódó vezérnek.
-Azonnal, miniszter elvtárs! – jelentette és gyorsan a drága szőnyeg szélére taposott, hogy ne gyűrődjön fel. A „Vaddisznó” cseppet balra félrelépett, hogy András a behemót faszéket megemelve majd alá tolhassa.
-Parancsoljon! – mondta András egy halvány mosoly kíséretében. A miniszter duzzogva ült le és félhangosan leanyázós szavakat mormogott.
A tolmácsnő megérezte a feszültséget és hamar feloldotta pár kedves szóval, majd koccintásra, közös beszélgetésre invitálta a két fővendéget.
András fellélegzett és a függöny felé pillantott, ahol észrevette Stexi becenevű vezetőjük sápadtan figyelő arcát.
-Mi történt? Baj van? – kérdezte Stexi aggódva, jól fizető állását féltve az érkező Andrástól, aki ennyit mondott csupán:
-Minden rendben van! Beszélgettem a miniszterrel!
Stexi nagyon meglepődött. Azt gondolta, hogy András a miniszter ismerőse. Barátságos képet vágott és némileg megnyugtatta a válasz. Attól kezdve óvatosan, több tisztelettel tekintett a fiatal, szépreményű sorkatonára.
Este a szálláson az újoncok újra átélték a nap történéseit. Jókat nevetve felidézték Stexi rettegő arcát. Másnaptól szállóigévé vált András higgadtan, főúri büszkeséggel kiejtett mondata:
-Csak beszélgettem a miniszterrel!
Szaké 2
Szerda
Az Ilka utcából Pétert kérték ki a rendezvényre a főszervezők.
A japán követségen volt a találkozó egy napfényes, meleg péntek délutánon. Az Andrássy útról János, egy civil felszolgáló érkezett még és a konyhai csodákat Marióka, a fiatal japán séf alkotta meg. Ő gyakori vendég volt a Hilton szállóban, ahol Péter évekig dolgozott.
Latorczai miniszter úr öt fős delegációt vezetett és ugyanennyi japán diplomata fogadta őket fényűző kastélyukban. A magyarok műszaki szakembert és egy orvost is hoztak, akik külön szobából, televízión figyelhették az eseményeket. Az udvarias társalgás szinte baráti hangulatúra változott, ahogy a varázslatos keleti ínyencségeket együtt ízlelgették az előtér kényelmes foteljeiben. Különleges halbőrrel lehelet vékonyan bevont sós, sajtos szeletek, mini pogácsák, ismeretlen gyümölcsdarabkák sorakoztak náddal, fával, aranysújtással díszített tálakon. Halk zene szólt. Szolid világítás bukkant elő a függönyök mögül és végigsiklott a követség óriási, intarziás asztalán.
Japán felszolgáló terített, János és Péter segédkezett a műalkotásban. Damaszt szalvéták lebbentek, abroszok suhogtak és pillanatok alatt ikebanákkal ékesített alkotás hívogatta a vendégeket a díszterem közepére.
A hagyományos étkészlet mellé faragott csontpálcikákat is tettek a tányérok, csészék mellé. Apró poharak sorakoztak minden teríték előtt.
Néhány udvarias szófordulat után a delegációk tagjai helyet foglaltak az asztal körül. Péterék italokat nyitottak, egy keveset töltöttek a kristálypoharakba, a japán felszolgáló pedig egzotikus shochut és különleges, langyos szakét csurgatott a parányi porcelán csészékbe, a szakazukikba.
A vendégek és vendéglátók kicsiket kortyolgattak az italból és beszélgetni, majd tárgyalni kezdtek egy új, hazai beruházásról és motorgyártási előszerződést készítettek elő nagy-nagy figyelemmel. Az udvarias, virágnyelven szőtt szavak mögött komoly szándékok, tervek húzódtak meg, anyagi törekvésekkel együtt.
Már az előételt fogyasztották, amikor feltűnt, hogy mennyire ízlik Latorczai úrnak a kínálgatott japán nemzeti ital. Érezhetően hatott rá és szinte észrevétlenül bekúszott a szóhasználatába, megemelte hangerejét. Pálcikával próbálta szájához emelni az egyik ínyenc falatot, de elvétette és a szaftos étel a tányérjára toccsant. A miniszter hangosan felnevetett. Talán ezzel lépte át az udvariasság bizonyos fokát, amit a japán résztvevők örömmel fogadtak, hiszen a szaké hatása megkönnyítette a tárgyalásuk végkifejletét, a magyarok pedig éppen ezért kezdtek el aggódni.
Újabb fogásokat készítettek elő a konyhán. János és Péter a használt tányérokkal kimentek a lengőajtón és a porcelánokat a mosogatóba tették. Innen visszanézve az ajtó közepén lévő üvegablak tökéletesen átlátszó volt. Az ott várakozó magyar szaktanácsadó mindent látott és végig figyelte a beszélgetéseket. Az étkező felőli oldalról csupán egy csillogó tükröt láthatott a figyelmes szemlélő. A szakértő ijedten észlelte, hogy a magyar miniszter lassan ittas állapotba kerül és alig képes képviselni az érdekeinket.
-Péter! – mondta a fiatal felszolgálónak. Sürgősen hozd ki Latorczai urat ide a pihenőbe! Most!
Péter azonnal letette a tálcát a kezéből és a vendégek közé, az ebédlőasztalhoz ment. Félhangosan, udvariasan elmondta angolul, hogy elnézést kér a zavarásért, családi okok miatt a miniszter urat a telefonhoz hívják!
Ezzel Latorczai úr mellé állt és a fővendég könyökét szorosan tartva kikísérte a konyhai előtérbe.
Ott már várta az orvos, és a minisztert azonnal bevezette a pihenőbe. Levetette vele a zakóját, a bal kezén felhajtotta az ingét és nagy adag koffeinnel kiegészített injekciót adott be neki.
-Miniszter úr! Kérem, mostantól csak ásványvizet igyon! – mondta neki határozottan.
-Értem! – válaszolt Latorczai úr és egy perc pihenő után Péterrel együtt visszament a terembe.
Kultúráltan jelezte, hogy a kisfia lázas lett, de nincs komoly baj, családtagjai már érte mentek az iskolába. Elnézést kért a rövid szünetért és hibátlan kiejtéssel, barátságos arccal áttért az őket érintő szerződés tervezetére.
A kávé, a koffein megtette jótékony hatását. A szóbeli megállapodás létrejött, a tárgyalás sikerült! A halbőrös különlegességből a japán vendéglátók egy díszdobozzal csomagoltak neki és a kisfiának. Még egy üveg szakét is akartak ajándékozni, de azt a miniszter valamiért már nem fogadta el.
Csillagok 3
Csütörtök
Az Ilka utcai honvédek közül Gábort szemelték ki egy érdekes eseményre. Helikopteres út várt rá a csíkos „pizsamás” tábornokok, katonai megfigyelők között.
A szállóban tíz főre készülve ételeket csomagoltak, poharakat dobozoltak és végül előállt egy fekete Volga, ami a reptérre vitte egy politikai tiszttel együtt.
A találkozóra fekete Csajkákon érkeztek az elegáns tábornokok, a miniszter és odaért egy váratlan szélvihar is.
-Miniszter úr! Veszélyes lesz a repülés! Javaslom, hogy autóval utazzanak a találkozóra! – mondta az egyik pilóta.
-Még mit nem! – kérte ki magának bátran „Vaddisznó,” a honvédelmi miniszter.
Aki fél, menjen kocsival! Mi helikopterezünk! – jelentette ki és büszkén körbenézett.
Vezérkarának tagjai egyetértően bólogattak.
Felpörgött a katonai helikopter motorja. A szárnyak óriási ventilátorként egyre gyorsabban szeletelték a levegőt. Nyolc magasrangú tiszt, két pilóta és Gábor elfoglalták helyeiket, majd a nagy szitakötő a magasba lendült.
A pizsamások élénk társalgásba kezdtek, miközben a miniszter kiadta a parancsot.
-Irány a null-pont!
Gábor a gép hátuljában, a zúgó rotor közelében rendezkedett. Balra katonai kabátok sorakoztak ünnepélyes rendben, feszesre vasalva. Jobbra az illemhely várakozott és tátott szájjal figyelte, hogy egyre jobban remeg a gépezet. Középen az ifjú sorkatona a feladatára készülődött. Hideg étkek, remek italok szervírozására várt.
Rózsaszín faládákat nyitott fel. Bársonnyal bélelt belsejében különböző csiszolt üvegpoharak sorakoztak mozdulatlanul. Lezárt, kerek edényekben hűltek a sültek, saláták, fasírtgombócok, kovászolt uborkák. Végül tányérok, étkészletek, szalvéták kerültek elő és pár perc elteltével nagyság szerint sorakoztak az egyetlen, erősen remegő szervízasztalon.
Gábor nem hozott magával magnót, mégis felhangzott a váratlan zene! Először a kristálypoharak csilingeltek csengettyű áriát, a tányérok cintányért játszottak, vadat, szélviharszerűt, végül az edények kongatták a mély hangokat öreg templomtorony harangok gyanánt.
-Basszus! Százhúszas szélvihar! – kiáltotta idegesen a főpilóta és a helikopter félelmetes táncba kezdett! Az utasok elcsendesedtek, és beszíjazták magukat.
Gábor felborult, elgurult, visszamászott. Neki nem volt ülése, csak egy kis sámlival szörfözött a helikopter padlóján. A másodpilóta a mikrofonba ordibált és magassági parancsot kért az irányító központtól.
-Légörvényben vagytok! – volt a válasz. Előttetek két viharfelhőben tombol a szél! Menjetek ötszázra! – hallatszott a rádióból és a gép megemelkedett és lesüllyedt.
Tiszta vidámpark! – mondta volna Gábor, ha nem lett volna hányingere.
A vezérkart ez már nem zavarta annyira. Rutinos utazók voltak. Hátra ordították, hogy sok whiskyt kérnek és uborkát!
-Ilyet még nem éltem! – mondta hangosan a főpilóta, amikor felhangzott az irányítóközpont újabb utasítása:
-Irány a dombok védelmébe! Magasság kétszáz!
-Kétszázas parancs! – ismételte a másodpilóta, majd lejjebb kormányozták a billegő szitakötőt.
-Hozod már azt a whiskyt? Nagy pohárba, mert kilötyög! Sok uborkááát!
-Értettem, dadogta Gábor. Töltött, vitte. Egyesével, hogy kapaszkodni is tudjon.
-Zöld az arcod, te gyerek! – mondta a miniszter. Iszol te rendesen?
-Jelentem nem fogyasztok alkoholt! – válaszolta Gábor.
A pilóta közbeszólt.
-Igyál fiam és egyél rá sok uborkát! Attól elmúlik a hányingered. És nekünk is hozzál, amíg van!
A kiskatona mindenkit kiszolgált, majd ő is meghúzta a palackot. Tényleg jobban lett.
Úgy járt, mint egy tengerész. Görbén, billegve, fanyar mosollyal a fején.
Rendesek voltak vele a vezérkar tagjai. Nem kellett sapka, tiszteletadás, udvariaskodás. Bajtárs lett egy kis időre a civil ruhás honvéd.
Elcsitult a vihar. A null-pont egy találkozási hely volt, pontosan egy mező középen, a határvonalon. A Jugoszláv miniszter és a magyar vezetők ide igyekeztek.
A helikopter magára talált. Még voltak kisebb idegrángásai, de a nagy madár egyre lágyabban siklott, végül erős napsütésben már a célpont felett kőrözött.
Megérkeztek!
-Gyorsan, gyorsan! Tedd már el a whiskyt! Add ide a kabátom!
Parancs-szavak hangzottak el, míg a gép leereszkedett. Amikor letette lábait a mezőre, Gábor még félig kótyagosan, billegve kutakodott a sötét sarokban a kabátok után.
-Százados az három csillag, az ezredes is, csak nagyobb vállap, a tábornokoknak piros csíkos pizsama és más a csillag, a miniszternek…
-Hozzad már fiam!
-Igenis! – jelentette Gábor. Sorban mindenkihez eljutott egy kabát. Végül a „Vaddisznó” közelébe billegett és ráadta az ünnepi felsőt. A „Vaddisznó” elindult a helikopter lépcsőin lefelé, amikor a kabátjára pillantott. A csillagok száma stimmelt, csak a rendfokozat nem!
-Én vagyok a miniszter! – dörrent meg a hangja. Ez egy ezredesi kabát!
-Elnézést kérek! – hebegte Gábor. Nem láttam a sötétben! És sietve hozta „Vaddisznó” díszes egyenruháját.
-Na, ez mindjárt más! – enyhült meg a „Vaddisznó”. Kibújt belőle az ember. Ránevetett Gáborra és azt kérdezte:
-Mi van fiam? Lefokozta a miniszterét? – majd barátságosan a fiú vállára csapott.
A vezérkar tagjai vidáman összenéztek, és elindultak az előttük várakozó Jugoszláv vezetők felé.
Gábor megnyugodott. Kilépett a lépcsőre. A háta mögül erőteljes whiskyszag kandikált ki a nyugodtan doromboló helikopterből. Alatta selymesen, lágyan hullámzott a mező. Ameddig a szem ellátott, mindenütt gyönyörű árvalányhaj lengedezett és aranylón ragyogtak a fényben. Mint a tábornokok megtisztított, csillogó aranycsillagai.
(Itt vehető, rendelhető. Olvasható, eladható. Vegyél egyet! Boldogító!)
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole