Portugál krémes

Anita nem sokkal zárás előtt lépett ki a Szent Jeromos-kolostor kapuján. Észrevétlenül elszaladt az idő, amelyet a fenséges, mánuel stílusú épületben töltött. A nap már lefelé ereszkedett a Tajo folyón átívelő Április 25. híd felé. Sirályok keringtek a sárguló fényben. A híd mögött Lisszabon belvárosa duruzsolt a kora esti csúcsforgalomban.

Anita megéhezett. Elérkezett az ideje, hogy megkóstolja a híres portugál krémest, melynek eredeti változatát éppen itt, a Belém negyedben árulták, alig néhány lépésre a kolostortól. Remélte, a gasztronómiai élmény feledteti vele az eleve csúfosan induló, magányos nyaralás kellemetlen perceit, amelyek az elmúlt napokban sorozatban próbára tették az idegrendszerét.

Ideúton órákat késett a repülőgép. A szállodai szoba erkélye alatt működő, későig nyitva tartó bár zsivaja miatt Anita csak úgy tudott elaludni, hogy előtte lement, és a pultnál megivott néhány TGV-rövidet, miközben részeg holland turisták bámulták guvadt szemekkel, akik már olyan talajrészegek voltak, hogy nem szolgálták ki őket. Anita nem tudta eldönteni, az italára vagy a futtában magára kapott ingből megvillanó bájaira ácsingóznak jobban. Másnap a Szent György erődben csapott le rá egy nyári zápor, komplett özönvízzel mosva el a páratlan kilátást és Anita vadonatúj parafa talpú szandálját. Ma délelőtt pedig kis híján a híres 28-as nosztalgiavillamos alatt lelte halálát egy túlmozgásos német turistagyereknek köszönhetően. De legalább stílusos vég lett volna. Anita amúgy is úgy érezte, az életének nincs már értelme.

Na, majd a portugál krémes feldobja a hangulatot.

Anita lelkesedése gyorsan derékba tört, amikor meglátta a Pasteis de Belém cukrászat előtt kígyózó sort, de úgy döntött, nem adja fel. Türelmesen állt több mint egy órán keresztül a fülledt, forgalmas utcán, mire nem sokkal zárás előtt bejutott a kék színű azulejo csempékkel díszített üzlethelyiségbe. Boldogan vette át a csinos kartondobozba csomagolt négy darab süteményt, és átvágott az úttesten a kolostor előtti parkba.

Leült egy árnyas kőpadra és felnyitotta a dobozt. A pudingos krémmel töltött tésztakosárkák illata azonnal megcsapta az orrát. Áhítattal vette kézbe az első krémest, és készült beleharapni, amikor éles rikoltozás támadt a feje fölött. Sirályok csaptak le rá, hirtelen azt sem tudta, hányan vannak. Az egyik madár a csőrével kitépte a kezéből a süteményt, másikuk a dobozt ragadta meg a karmaival. A többiek vijjogva veszekedtek egymással. Anita kétségbeesetten takarta el az arcát. Aztán elfutotta a méreg, harciasan felpattant, és igyekezett visszaszerezni a süteményes dobozt. A sirályok odébb rebbentek a zsákmánnyal. Anita üldözőbe vette őket, és nem vette észre az útjába kerülő kis kerítést, amelyen átesve a szökőkút medencéjébe zuhant.

A sütirablók már rég odébb álltak, mire Anita kikecmergett a vízből.

Szálfatermetű zsaru állt a szökőkút mellett, segítőkészen nyújtva a karját a lánynak.

– Jó napot, hölgyem! – köszönt angolul. – Ugye tudja, hogy tilos a szökőkútban fürdeni.

Anita nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. A rendőr segítségével átlépett a medence kőperemén.

– Maga szerint szandálban és ruhában terveztem megmártózni? – kérdezte, és ahogy végignézett csöpögő pólóján, sírásra görbült a szája.

– Ha meztelenül fürdött volna, akkor közszeméremsértés miatt is meg kellene bírságolnom – közölte rezzenéstelen arccal a rendőr.

Anita ekkor jutott el arra a pontra, hogy elbőgte magát.

– Rendben van, tegyen velem, amit akar. Az életem úgyis egy katasztrófa ­– hüppögte a lány, továbbra is a zsaru erős karjába kapaszkodva. – A vőlegényem két héttel az esküvő előtt lelécelt egy másik nővel. Tudtam, hogy szánalmas lesz egyedül eljönnöm a nászutunkra, de azt hittem, legalább eltereli a figyelmemet a nyomoromról. Erre sorra történnek velem a szerencsétlenségek. Már másodszor ázom ronggyá, kis híján feltrancsírozott a villamos, megtámadtak a tollas dögök, és most még le is tartóztatnak.

A rendőr fürkésző tekintettel figyelte a lány kifakadását ellenzős sapkája alól.

– Jöjjön, szárítkozzon meg – mutatott a legközelebbi padra, amelyet még elértek a lemenő nap sugarai.

Mindketten leültek. Anita szipogva kutatott zsebkendő után vizes kistáskájában, de a rendőr már nyújtott is neki egy papírzsebkendőt, amelynek mentolosrágó illata volt. A férfi kérdéseire válaszolva Anita némileg megnyugodva elmesélte, mi történt a süteménnyel és a sirályokkal.

– Nem bírságolom meg – mondta a rendőr és felkelt a padról. – És tudja, mit? Ez a cukrászda bezárt, de ha elfogadja a meghívásomat, elviszem egy remek helyre, ahol legalább olyan finom a portugál krémes, mint itt.

Anita annyira meglepődött, hogy gondolkodás nélkül rábólintott.

A legfontosabb, hogy most társaságra van szüksége.           

A zsaru szája sarkában most először mosolyt látott megvillanni. Ahogy jobban megnézte, Anita megállapította, hogy az eddig marconának tűnő férfi szelíd, barna szeme barátságosan ragyog a naplementében.

– Hol lakik? – kérdezte az egyenruhás.

– Hotel Borges, a Chiado negyedben.

– Remek, a szolgálatom éppen véget ért. Kilencre magáért megyek, addig átöltözhet.

A rendőr felsegítette Anitát, és elkísérte a villamosmegállóig. A lány már a szerelvényen állt, mikor a férfi bekiabált a záródó ajtón:

– A nevem Davi.

***

Másfél órával, egy hajmosással, a hivatalos bemutatkozással és összetegeződéssel később Anita és Davi az Alfama negyed sikátoros labirintusában rejtőző Casa Luzia nevű kisvendéglőben ült. A lépcsőkkel és korlátokkal tarkított szűk utcácskákon helybéliek és turisták bolyongtak, a teraszokon mécsesek pislákoltak, és fadó muzsika hangja szállt az éjszakában.

Anita könnyű, kék és piros, nyakbakötős nyári ruhába bújt, a srác pedig világosszürke farmerre és kék színű galléros pólóra cserélte az egyenruhát. A lány megállapította, hogy mindkét viselet remekül feszül rajta.

Éppen végeztek a bacalao-val. Anita Davi javaslatára kóstolta meg a helyi tőkehalas különlegességet, melyet burgonyapürével beborítva sütnek készre, és fenséges ízekkel kápráztatta el a lányt.

– Jöhet a portugál krémes? – kérdezte sugárzó arccal Davi, miután kortyoltak a hűs duero-i száraz fehérborból, és már intett is a pult mögött álló szakállas srácnak. Láthatóan otthonosan mozgott a vendéglőben.

– Ezt a süteményt a megélhetésükért küzdő belémi szerzetesek kezdték készíteni a kolostor melletti cukorfinomító üzemben még az 1820-as években – magyarázta a fiú. – A süti innen terjedt el egész Portugáliában, és pastel de nata néven ma már szinten minden családban és vendéglátóhelyen kínálják. Persze mindenki a saját titkos receptjére esküszik. Amit most megkóstolsz, szerintem a legjobb.

Fehér kötényes, idős asszony hozta a kék mintás porcelántálkára helyezett süteményeket, mögötte a szakállas srác érkezett egy tálcával, rajta feketekávé és a különleges lisszaboni meggylikőr, a ginjinha.

– Köszönjük, drága Luzia! – mosolygott Davi az asszonyra és megsimította kövérkés karját.

– Látom, ez a törzshelyed – jegyezte meg Anita.

– Valójában a családomé a hely – kacagott fel Davi, – Luzia pedig a nagymamám.

Anita az este során egyik ámulatból a másikba esett, és már meg sem lepődött a hír hallatán. Segített ebben a zamatos bor, Davi kedves mosolya és a mámorító lisszaboni éjszaka hangulata. Annyi pocsék élmény után a lány végre átadta magát a felhőtlen élvezeteknek.

A sütemény valóban mesebeli élményt nyújtott. A hajszálvékony réteslapokból rétegzett ropogós tésztakosárka és benne a krémes főzött kérem páratlan harmóniában olvadt össze a szájában.

– Szeretném elkérni a nagyidtól a receptet – mondta Anita, és újabb krémesért nyúlt.

– Az sajnos nem lehetséges – ingatta a fejét Davi. – Ahogy említettem, minden komolyabb helyen a recept féltve őrzött titok.

Vacsora után a langyos nyári éjszakában lesétáltak a belváros kivilágított palotái között a Praca do Comercio-ra, és a Tajo parton nézték a folyón ringatózó hajókat. Amikor Anita szállodájához érkeztek, Davi szertartásos kézcsókkal búcsúzott a lánytól, és felajánlotta szolgálatait az elkövetkező napokra, lévén, hogy másnaptól éppen a szabadságát töltötte.

– Annyi balszerencse után szeretném neked megmutatni az élet, és Lisszabon szebbik oldalát – súgta búcsúzóul a lány fülébe, és Anita még sokáig érezte az orrában a srác parfümjének jázminos-tengervizes illatát.

***

A hét hátralévő részében Anita tökéletes napokat élt át Davi társaságában. A fiú a város népszerű látnivalói mellett olyan titkos, bájos helyekre is elvitte a lányt, ahova egy átlagos turista magától sohasem jutna el. Egyik nap még a közeli Cascais városkába is kivonatoztak, hogy napozzanak az óceánparton. Odafele úton leugrottak a vonatról a Belém megállóban, és a kora délelőtti pangást kihasználva vettek egy doboz portugál krémest, majd a következő járattal folytatták útjukat. Útközben fel is falták a süteményeket.

– Ez mesés volt, de Luzia mamáé tényleg felülmúlhatatlan – sóhajtott a lány az utolsó morzsákat csipegetve a dobozból. – Bárcsak otthon is elkészíthetném.

Anita remekül érezte magát Davi társaságában. Sokat beszélgettek, kiderült, hogy számos közös vonásuk van. Anita szívből megkedvelte a fiút, és különösen nagyra becsülte, hogy a srác egyszer sem próbálta meg elcsábítani. Tapintatosan viselkedett, figyelembe vette Anita meghiúsult házassággal kapcsolatos veszteségét. Sőt, a lány szégyenkezve állapította meg utolsó estéjük végén, amikor visszatért a szállodai szobába, hogy már nem is gondol a volt vőlegényére, és sajnálja, hogy Davi nem viselkedett rámenősebben.

Fájó szívvel bújt ágyba, és arra gondolt, szívesen ölelné a srácot egész éjjel.

***

Az elutazás napjára Davi felajánlotta Anitának, hogy délben kiviszi a reptérre, de előtte még meghívta egy utolsó pastel de nata-ra a Casa Luziába. Anita örült, hogy így el tud búcsúzni Luzia mamától is.

Az asszony széles vigyorral tette le a porcelántálat az asztalra és Anita meglepetésére nem tért vissza a konyhába, hanem néhány lépéssel hátrébb megállt. Davi leült Anita mellé, és a lány észrevette, hogy a fiúnak remeg a keze. A lány szíve is összeszorult a búcsúzás miatt, de az addig magabiztos és kemény srác zavarodottságát nem tudta mire vélni.

– Tessék, ez még a tiéd – nyújtott át egy vastag papírlapot a fiú. Cirádás keretben kézzel írott szöveg állt rajta.

Anita szeme elkerekedett, amikor elolvasta a címet.

– A pastel de nata receptje? De hát azt mondtad, ez családi titok – suttogta a lány.

– Így is van – szólalt meg Davi. – Épp ezért kapod meg.

Azzal a fiú a recept utolsó sorára mutatott.

Anita felsikoltott, amikor elolvasta:

Leszel a feleségem?

***

Portugál krémes (Pastel de nata), ahogy Luzia mama készíti

 A sütéshez szükséged lesz nagyobb lyukú muffinsütőre.

A kosarak tésztáját Luzia mama házilag készíti, de készen vett leveles tésztát is használhatsz.

A krémhez szükséged lesz

• 12 deka cukorra,
• 2 púpozott evőkanállisztre,
• 5 deci tejre,
• 5 darab tojássárgára,
• 1 darab fahéjrúdra,
• 1 darab vaníliarúdra,
• 1 darab narancsra.

A készen vett leveles tésztát nyújtsd ki, majd három rétegben hajtsd össze és ismét jól nyújtsd ki, ügyelve arra, hogy nagyon vékony legyen. Akkora korongokat szúrj ki belőle, hogy a muffin formába nyomkodva a peremére is jusson a tésztából. A tésztát ezután tedd a hűtőbe.

A krémhez a tejből négy decit a fahéjrúddal és a cukorral együtt forralj fel. A maradék tejben keverd ki a lisztet, majd folyamatos keverés mellett öntsd hozzá a cukros tejhez és főzd össze sűrűre. A csomómentes krémből vedd ki a fahéjrudat, ezután keverd hozzá a vaníliarúd kikapart belsejét, és ha már langyosra hűlt, a tojássárgákat is. Luzia mama egy leheletnyi narancshéjat is reszel bele, ettől még különlegesebb lesz az íze.

A tésztakosárkákat kétharmadig töltsd meg a krémmel. 210 fokos sütőben addig süssed a sütiket, amíg megbarnul a tetejük (kb. 10-15 perc). Ha grillezős a sütőd, az utolsó két percben a legmagasabb fokozaton barnítsd a sütemények tetejét. Nem baj, ha egészen megfeketedik a krém, az eredeti is ilyen.

Langyosan a legfinomabb.

Kísérheted zamatos desszertborral, illatos feketekávéval vagy habos kakaóval. Ha fokoznád a portugál élményt, kortyolj hozzá meggylikőrt egy egész szem meggyel és fahéjjal ízesítve.

(A novella megjelent az Irodalmi Rádió Kedvenc ételem története című novelláskötetében 2023-ban.)