kérdezted, miért csinálom ezt…

Judithnak                                             

érezni akartam, átélni, mint éltem,

kíváncsi voltam, milyen volt az érzés,

az, amit átéltem,

akkor, amikor megéltem.

 

csak akkor írok, és csak azt, amit érzek,

főleg magamnak, hogy tudjam, még élek,

 

hogy legyen mire emlékeznem,

ha már majd csak élek,

s ne kelljen megélni, hogy minden eltűnik,

amint én is eltűnök végleg…

 

2023.09.21. (67 évesen)


 

elhangzott 2024.03.07 -én a Szófonóban (Irodalmi Rádió)

további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress

blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

 


 

Ivántsy Gábor
Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...

1
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. „ne kelljen megélni, hogy minden eltűnik,
    amint én is eltűnök végleg…”

    Talán mások is így vannak ezzel, szeretnék, ha fennmaradna valami, ha már nekik menniük kellett.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »

Negyed század

Sűrű és érzelmekkel terhelt időszak az október vége, november eleje. A Negyed század című vers alámerülés a hiányba, aminek megélése hozzátartozik a teljességhez. Mély levegő…!

Teljes bejegyzés »

És majd!

És majd, ha megkérdezed egyszer, hogy hogy vagyok, Én csak annyit mondok, megvagyok. De mosollyal az arcomon belül hidd el tombolok! Mert hiányzik egy részem,

Teljes bejegyzés »

Gergely István: Tókirály legendája

Gergely István szerzőnk Tókirály legendája című megzenésített verseket tartalmazó audio CD-je 2025 végén jelent meg. A kiadványon Karády István megzenésítésében és előadásában hallgatható meg a

Teljes bejegyzés »