Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény özvegyasszony. Magányosan éldegélt faluszéli kis kunyhójában, nem volt senkije a világon. Gyakran járt a közeli erdőbe tűzifát gyűjteni, és néha olyan sok fát szedett össze, hogy bizony alaposan elfáradt, mire haza cipelte. Minden este alaposan megrakta a kandallóban a tüzet és hozzáfogott, hogy elkészítse szegényes vacsoráját. Miután jóllakott, fáradtan dőlt az ágyba.
Egy este a kandallóban még vidáman pattogott a tűz, kellemes meleget árasztva a kicsike házban. Az anyóka mély álomba szenderült, a tűz pedig elcsendesedett, a kandallóban már csak a parázs ropogott. Egyszer csak egy aprócska parázs pattant ki a kandallóból, és a padlón landolt. Hát lássatok csodát! Az apró parázs egy gyönyörűséges szép leánnyá változott! Körülnézett és meglátta a mélyen alvó anyókát. Nagyon megsajnálta, hiszen észrevette, hogy egyedül él. Nosza, hamar hozzáfogott, hogy segítsen neki, és csendesen, fürgén kitakarította a házat. Majd mielőtt a kakas kukorékolni kezdett volna, újra apró parázzsá változott és visszabújt a kandalló sarkába, a még parázsló hamu alá. Reggel, amikor az anyóka felébredt, csodálkozva vette észre hogy valaki járt a házban. Az edények elmosogatva, a padló felseperve, felmosva. Az anyóka felszította a parazsat, majd néhány száraz ágat dobott rá. Reggeli után pedig elindult az erdőbe gombát és gyümölcsöket gyűjteni. Amíg távol volt, az aprócska parázs újra kipattant a kandallóból, leánnyá változott és hamar munkához látott. Rendet rakott, finom ebédet készített. Miután mindennel végzett, újra visszabújt a jó meleg hamuba. Az anyóka egész nap az erdőt járta, kosara megtelt finomabbnál finomabb gombákkal, és különféle erdei gyümölcsökkel. Amikor hazaért, a meglepetéstől majdnem a földre csücsült! Az asztal szépen megterítve várta, és ott állt rajta a finom, gőzölgő vacsora. Hálával a szívében ült az asztalhoz, és miután jóllakott az ízletes falatokkal, nyugovóra tért.
Másnap reggel dobott pár gallyat a tűzre, ivott egy kevéske tejeskávét, majd hangosan így szólt: – Úgy látszik, ma is el kell mennem itthonról! Elfogyott a tej, úgyhogy meg kell látogatnom a szomszédasszonyt, hogy vegyek tőle egy keveset! – Dehogy akart azonban elmenni otthonról! Éjszaka elhatározta, hogy ma elrejtőzik és meglesi, ki az, aki bejár hozzá. Felöltözött, mintha indulni készülne, azonban nem lépett ki a házból, hanem elbújt a kredenc mögött. A szépséges leány nem vette észre, hogy nincs egyedül, így hát nagy bátran előbújt és körülnézett, hogy mivel járhatna az anyóka kedvében. Amikor az anyóka előbújt az ajtó mögül, nagyon megijedt. – Ne félj tőlem, szép gyermekem! – mondta az anyóka. – Ki vagy te, és miért segítesz nekem? – Én a tűz leánya vagyok – felelte a tűzről pattant leány. – Látom, hogy magányos vagy, és ha szeretnéd, itt maradok veled. De azt megmondom neked, hogy én csak a tűz lángját táplálkozom és parázsban fürdöm. És mivel a tűz leánya vagyok, víz nem érheti a testem, különben elpusztulok.
A leány tehát ott maradt a kis kunyhóban, az anyóka pedig úgy szerette, mintha saját, édes leánya lenne. Minden nap elment az erdőbe fát gyűjteni, hogy mindig legyen otthon mit a tűzre rakni.
Egy szép napon a királyfi épp az erdőben vadászott, amikor összetalálkozott az anyókával. – Adjon Isten, nénémasszony! – köszönt illendően. – Adjon Isten neked is királyfi! – Mondd csak nénike! Ilyen sok fára van szükséged? Már többször láttalak vadászat közben. – Bizony, kedves királyfi! Mert tudd meg, hogy nekem olyan leányom van, aki lángot eszik, parázsban mosakszik, és víz nem érheti a testét. – A királyfi kíváncsi lett erre a különleges leányra, így hát haza kísérte az anyókát. Amint meglátta a szépséges teremtést, nyomban belészeretett, és elhatározta, hogy feleségül veszi. Magával is vitte a palotába, ahol nagy örömmel fogadták a gyönyörű leányt és mindenki boldog volt a közelgő esküvő miatt. Egyedül a királyfi dajkája mérgelődött, mert ő azt szerette volna, ha a királyfi az ő lányát veszi feleségül. De haragját eltitkolta, s a szép menyasszonnyal igen nyájasan viselkedett. Egyik nap a királyi kúthoz csalta a tűzről pattant leányt, majd egy óvatlan pillanatban beletaszította. A tűz leánya, amint a vízbe ért, azonnal elhamvadt. Teste eltűnt és párává változott, majd elillant a magas égbe. A dajka elégedetten tért vissza a palotába, és amikor kiderült, hogy a szépséges menyasszony eltűnt, elkezdte a királyfi fülét rágni, hogy az ő lánya így szép, úgy szép, vegye el őt a királyfi! A királyfi azonban mélységes szomorúságba esett, és mindenfelé kerestette gyönyörű aráját.
Még aznap este a tűz leánya leereszkedett a kéményen, és megjelent az öreg anyókának pára képében. Meghagyta neki, hogy az egyik farönköt vigye el a királyfihoz. Az anyóka megígérte, a leány pedig rátelepedett egy rönkre, és eltűnt benne. Másnap korán reggel az anyóka fogta ugyanazt a farönköt és elvitte a királyfinak. A királyfi nem tudta mire vélni a dolgot, de bármit megtett volna, hogy visszakapja kedvesét. Az anyóka száraz rőzsét kért, majd a királyi udvar közepén a nedves farönköt a rőzsével körbe rakva meggyújtotta. A nyirkos fa először csak füstölt és sistergett, aztán lángra kapott, és hamarosan teljesen elégett. De mielőtt elhamvadt volna, kipattant belőle egy aprócska szikra, az pedig átváltozott a tűz leányává. A királyfinak nagy volt az öröme, megölelték, megcsókolták egymást. És miután a tűzről pattant leány elmesélte neki, mi történt vele, a gonosz dajkát és leányát nyomban elkergette a palotából. Most már semmi nem állhatott kettőjük közé, így hát másnap meg is tartották a lakodalmat. Az öreg anyókát is beköltöztették a palotába, így most már ő sem maradt egyedül öreg napjaira. Még máig is élnek, ha meg nem haltak!
Author: Koncz Edit
Koncz Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Csak néhány éve kezdtem el meséket írni, mert azt éreztem, van bennem valami, amit meg kell osztanom másokkal is. Sokféle dolgot kipróbáltam, de végül az írásban találtam meg azt, ami boldoggá tesz. Azóta keresem a lehetőségeket, ahol megjelenhetek írásaimmal. Több alkalommal nyomtatásba került egy-egy mesém és online is jelen vagyok az egyik közösségi oldalon. Folyamatosan jelennek meg meséim a KORKÉP c. folyóiratban. Azt hiszem, lélekben mindig egy kicsit gyerek maradok. Szeretek rácsodálkozni az élet apró dolgaira. Meséimhez az ötleteket a körülöttem lévő világból merítem, leginkább a természetből. Az én esetemben teljesen igaz az, hogy: A téma a lábunk előtt hever, csak le kell hajolni érte! Egy apró virág, egy falevél, egy mókus vagy madár látványa gyakran meglódítja a képzelőerőm. De ha hallok egy érdekes szókapcsolatot, abból is születhet mese! A mesék segítenek nem elfelejteni, hogy bármi megtörténhet. Bármi lehetséges, ha hiszünk benne és teszünk érte. A mese maga a varázslat. Amikor egy gyermek mesét olvas, egy másik világ tárul fel előtte. Egy olyan hely, ahol bármi lehetséges. Azt gondolom, a mai világban nem csak a gyerekeknek van szükségük a mese csodájára, hanem a felnőtteknek is. Kívánok tehát mindenkinek csodás utazást a varázslatba!
