- július 28. (0. nap- vasárnap)
Végre nyaralunk!
Lázasan készülünk az útra, hiszen ez a nyaralás egy 40 éves bakancs listás kívánságomat váltja valóra: olaszba megyünk!
Nem egyszerű a csomagolás, mert mostanában még hazai nyaraláson se nagyon voltunk, nemhogy külföldin! Nem szeretnénk semmi fontosat otthon hagyni. De első nap a szállásunkon természetesen egyből kiderülnek a hiányosságok: nem hoztunk papír zsebkendőt, és otthon maradt a dobozos tea és ásványvíz is, amit a nyaralásra vettünk. Sebaj! Majd veszünk másikat helyette!
- július 29. (1. nap-hétfő)
Családi nyaralást szerveztünk, négyen kelünk útra egy közös autóval, tehát a magunkkal vihető
csomagok száma véges, ha azt szeretnénk, hogy mi is beférjünk. Miután minden a helyére kerül, félórás csúszással ugyan, de elindulunk.
Egy viszonylag zökkenőmentes öt és fél órás út után a déli órákban megérkezünk Mestre-be, ahol az első szállásunk lesz. Ekkor még az út felénél sem tartunk, ezért is döntöttünk úgy, hogy a közel 900 kilométeres távot két részletben tesszük majd meg.
A Velencéhez közeli kikötővárosban nincs semmi különös látnivaló, de a szálloda éppen megfelelő egy éjszakára. Alig vesszük birtokba a szobákat, máris a helyközi autóbuszon találjuk magunkat. Irány Velence, a lagúnák városa! Elmondhatatlan boldogság tölt el, amikor a busz ablakából végre először megpillantjuk a tengert!
Öcsém vállalja magára az idegenvezető szerepét, neki “hála” három óra alatt le is tudjuk a városnézést: az utcákon bolyongva megtekintjük a legfontosabb látnivalókat, mint: Rialto híd; Szent Márk tér; Sóhajok hídja; Dózse palota. Közben még egy cannoli kóstolásra is jut idő. Tömeg és hangzavar mindenütt. Ezerféle nyelv kavarodása. Gondolák jönnek-mennek, és amíg elnézem őket, azon tűnődőm, hogyha itt a városban nyáron is ekkora a tömeg, vajon mennyien lehetnek februárban, a karnevál idején.
Este jól esik visszatérni a szállásra. Azzal a boldog tudattal térünk nyugovóra, hogy a többi nap ennél már csak könnyebb lehet, és még csak nem is sejtjük, hogy ez mekkora tévedés!
- július 30. (2. nap – kedd)
Másnap a finom reggeli elfogyasztása után ismét kocsiba ülünk, és végső állomásunk, Corniglia felé vesszük az irányt.
Már előző nap is lenyűgöző tájakon jöttünk keresztül, hiszen a szlovén Alpok gyönyörű. De ez az út minden eddigi képzeletünket felülmúlja. Szó szerint átkelünk a csizma szárán, vagyis az Appennineken. Hatalmas, égbe nyúló ormok és erdő borította mély völgyek váltakoznak egész úton. A rengeteg látnivaló miatt azt sem tudjuk, hogy merre kapkodjuk a fejünk. Aztán kiérünk végre a tengerpartra, ahol a legszebb, de legnehezebb útszakasz vár ránk. Kacskaringós szerpentinen felkapaszkodunk a hegy egyik oldalán, hogy onnan letekintve végre megpillanthassuk az alattunk elterülő Corniglia színes összevisszaságban álló házait. A hegyet, amelyre a kisvárost építették, békésen öleli körül a Ligur-tenger azúrkék vize.
Innentől kezdve kicsit felpörögnek az események. Újabb szerpentin-labirintuson át leereszkedünk a városka főterére. Közben úgy érzem magam, mint egy istennő, aki most száll alá a mennyekből a Paradicsomba. Vagy ha nem is oda, de legalábbis egy csodás Mesevilágba.
Egy óránk van a kipakolásra, utána az autót a városon kívüli parkolóba kell vinni. Miután megtaláltuk a Via di Corniglia-t, és azon belül a villát, ahol a szállásunk lesz az elkövetkező hat napban, felcipeljük csomagjainkat a harmadik emeletre. A tengerre néző apartman jó tágas, és ízlésesen berendezett. Az erkélyről és a tetőteraszról lélegzetelállító a kilátás. Persze nem csak távolból szeretnénk csodálni a tengert, hanem testközelből is megtapasztalni, ezért rövid pihenő után már a sziklás parton vagyunk. Jól esik megmártózni a kellemesen hűs habokban. (Igaz, mi csak bokáig illetve térdig merészkedünk bele.) Az utazás napját a tetőteraszon vidám borozgatással zárjuk, miközben gyönyörködünk az alattunk elterülő tenger és Cinque Terre esti fényeiben.
- július 31. (3. nap – szerda)
Egy kellemes jógával indítjuk a reggelt a tetőteraszon a napfelkeltében.
Mára fürdéssel egybekötött pihenést terveztünk, aztán technikai okok miatt mindez teljesen másképp alakul. Menet közben kiderül, hogy a helyi strandot már évekkel korábban lezárták, így elindulunk gyalog a hegyeken át a szomszéd városba, Vernazza-ba. Gyönyörű, természetvédelmi területen haladunk végig, miközben két hegygerincet is megmászunk a 32 fokos melegben. A gyalogösvény, amelyen végig haladunk, nem kezdő turistáknak való! Mindenütt éles, kiálló kövek, helyenként meredek szakadékok, lépcsők, végig egyenetlen kőtenger a lábunk alatt, így egyáltalán nem mindegy, hogy hová lépünk. Egyetlen rossz mozdulat, és máris megvan a baj! Azért ha lassan is, de haladunk előre, és végül közel három órás gyaloglás után megérkezünk a szomszéd városba. A strand sajnos, itt sem olyan, mint amilyenről álmodtunk, és a városka sem nyeri el igazán a tetszésünket. Túlzsúfolt és túl zajos, valahogy nem ilyennek képzeltük el! De mégsem volt hiábavaló az odaút, mert a hegygerincről csodálatos képeket készíthettünk a tájról.
Visszafelé már vonattal jövünk haza. A vasútállomáson kellemes meglepetés ér. A mosdónál munkáját komolyan vevő takarító személyzet felügyeli a rendet. Gumikesztyűvel és fertőtlenítővel felszerelkezve minden toilette használó után bemennek, és rendbe teszik. Csak aztán engedik be a következő “vendéget”. Így nem csoda, hogy olyan steril a WC, hogy abból akár inni is lehetne! Eszembe jutnak a mi nyilvános mosdóink, és magamban megállapítom, hogy lenne mit tanulnunk az olaszoktól. Úgy látszik, erre igazán kényesek!
Délután lesz, amire Corniglia-ba visszatérünk, ezért gyors és egyszerű ebédet készítünk: tejfölös krumplilevest isteni házi kenyérrel, amit még otthonról hoztunk magunkkal.
Az ebéd utáni sziesztát követően este egy hangulatos kis bár teraszáról tekintjük meg a naplementét, miközben finom koktélt kortyolgatunk, és spagettit illetve bruszkettát falatozunk.
- augusztus 01. (4. nap – csütörtök)
Olasz útunk során ez az egyetlen nap, amikor fix programunk van, amelyet már előre leszerveztünk: irány Pisa és a Ferde torony!
Itáliában kiváló a tömegközlekedés, és nincs kedvünk kocsival végig mászni ismét a kacskaringós hegyi úton, ezért vonattal vesszük célba a várost. Cornigliából La Spezia-ba három megállót utazunk, ott átszállás egy másik vonatra, és körülbelül egy óra alatt már Pisa-ban is vagyunk. A vonatok kényelmesek, tiszták és gyorsak, bár késések itt is előfordulnak. Számos olasz városon áthaladunk, ezek közül leginkább említésre méltó Carrara, amelynek márványa világhírű. A vonat ablakából jól láthatóak a hófehér márvány hegycsúcsok és a külszíni kőfejtő.
Pisa-ban a vasútállomástól alig negyed órás séta a tér, ahol a város dómja és világhírű nevezetessége, a Ferde torony áll. Amire idáig jutunk, már ismét 32 fok körül jár a hőmérséklet, így kimondottan jól esik behúzódni a bazilika épületébe. De előtte még megtekintünk egy múzeumot is, amely a Ferde torony történetéről és utóéletéről ad tájékoztatást. Itt sajnos, nagyon melegek és levegőtlenek a termek, ezért nem is sokat időzünk, és inkább átmegyünk a templomba.
A monumentális építmény csodálatos fal freskóival, díszítésével és árnyat adó, tágas belső terével sokáig maradásra késztet bennünket. Csak fél órával a megadott időpont előtt merészkedünk elő ismét a templomból, első utunk a csomagmegőrzőhöz vezet. A toronynál fokozott biztonsági előírások vannak, csak folyadékot és fényképezőt vagy telefont vihetünk fel magunkkal. Amíg arra várunk, hogy belülről is megcsodálhassuk, viccesebbnél viccesebb képek készülnek, amelyeknek középpontjában természetesen a torony áll. Fél kettőkor aztán elindul a menet, és odabent is megtapasztalhatjuk, hogy az épület mennyire ferde, Már az alsó szinten érezhetjük, sőt, láthatjuk is, hogy a padló nem vízszintes, jobbra lejt. Ugyanígy dőlnek a felfelé vezető márvány csigalépcsők is. Ráadásul ezek még egyenetlenek és csúsznak is, így mindennek köszönhetően odabenn is tökéletesen lehet érzékelni a torony ferdeségét. Amikor végre felküzdjük magunkat a legfelső szintre, csodálatos panoráma tárul a szemünk elé: Pisa szó szerint a lábunk előtt, akarom mondani: alatt hever. Sokáig gyönyörködünk a páratlan kilátásban és természetesen rengeteg képet is készítünk odafent, majd a szűk, de forgalmas lépcsőházon át nagy nehezen visszatérünk a szilárd és egyenes talajra.
A vasútállomás közelében egy szupermarketben ebédre valót vásárolunk magunknak, amit aztán jó étvággyal el is fogyasztunk az üzlet erre a célra kialakított helyiségében. A hazaút a reggelihez hasonló módon és zökkenőmentesen zajlik.
Az estét ismét a teraszon zárjuk, hiszen a tenger látványával lehetetlen betelni!
(Folytatása következik…)
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
2 Responses
Örülök, hogy valóra vált az álom. További szép nyarat!
Köszönöm szépen, Kedves Zita!