Megint jöttek rusnya felhők,
Homlokomra rátelepvők.
Szemem elé fátylat vontak,
Megcibáltak, letaroltak.
Ismerősen hat az érzés.
Rosszabb, mint a havi vérzés.
Az is mindig kopogtatott,
Rendre mindig mattot adott.
De EZ, mindig váratlan jön.
Nem kopogtat, nem is köszön.
Ajtóstól ront be a házba,
Agyam legmélyebb zugába.
Ott bent matat, keres, kutat,
Hajigálva kacatokat.
Mígnem megtalál egy koncot,
Agyonrágott, véres csontot.
Azt azután megragadja,
Parittyaként elhajítja,
Eltalálva sajgó pontom,
Legaggasztóbb, fájó gondom.
És én megint, megint hagyom.
Hogy fájjon nagyon, nagyon, nagyon.
Perlekedem, minek jöttél,
És már megint nem köszöntél!
Veszekedem vele párat,
Gondolom, csak belefárad.
Aztán hátha elpályázik,
Többé nálam nem tanyázik.
De nem tágít, a markában tart.
Vigyorogva húsomba mar.
Hát farkasszemet nézek vele,
Gyere ki a hóra, gyere!
Tenyerembe köpök nagyot,
Mutatom, hogy erős vagyok.
Tatami a fagyos víz lesz,
Ez egy kissé félénkké tesz.
De beugrom, mert elszánt vagyok.
Toccsanok egy marha nagyot.
Úszom néhány karcsapásnyit,
Hideg a víz, az se számít.
Keresem az ellenfelet,
Kivel vívnék szemért szemet.
De csak magamat találom.
Mi eddig volt, az csak álom.
Mosolygok a medencében,
Lelkem békés, megint révben.
Mazochista vagyok nagyon.
De én ezt már abbahagyom!
Author: Csuka Emőke
Szeretem a szavakat. Inkább írásban, mint szóban. Ifjú koromban is, inkább eltáncoltam volna, minthogy elmondjam. Írni hasonló élmény számomra, mint megkomponálni a színeket, a díszítéseket, egy színpadi táncjelmezen. Megtalálni viselője egyéniségéhez, a leginkább illőt. Imádom a szavak hangulatát. Amikor minden szinonimának kicsit más az íze, ha leheletnyit is, de más érzelmeket csal elő az emberből. Különleges érzés megtalálni azokat a kifejezéseket, amelyek hűen tükrözik azt, ami kikívánkozik belőlem. Főként, ha ezeket rímbe szedném. Persze az az igazi, ha ezeken nem kell töprengeni, mikor csak jönnek maguktól, és másnap nem is értem, honnan kerültek a papírra ezek a gondolatok. Bár régóta írok, de keveset. Valahol a középiskolában kezdődött, ám, azóta eltelt vagy 50 év. Épp itt az ideje, hogy többet foglalkozzam azzal, ami igazán boldoggá tesz!
