Lassan lépdelt a gyászmenet, a zene ritmusára, ütemesen. Kísérve az elhunytat a ravatalozótól a sírhelyig. Én mentem legelöl, a gyermekeimmel karonfogva. Ez az a helyzet, ahol inkább lennék a legutolsó. De ez elkerülhetetlen volt. 7 év küzdelem és emberhez méltatlan távozás. A legádázabb ellenségemnek sem kívánnám. Rengetegen vagyunk. Mindenhonnan eljöttek, hogy utolsó útján elkísérjék szeretett mesterüket, akire biztosan emlékezni fognak egész életükben.
„Elment a madárka, üres a kalicka…” Húzzák a zenészek közvetlen mellettünk. Hegdű-brácsa-bőgő.
Cipeli Győző a nagybőgőt, hogy barátját elkísérje végső nyughelyére. Sír a hegedű, a szívem mélyéig hatol, és én is énekelnék, ha nem zokognék folyamatosan.
„Azt üzente vissza, visszajő tavaszra. Ha tavaszra nem jő, tudd meg, soha sem jő”
Sohasem jő. Marad a hiány, marad a fájdalom a szívünkben. Atya ég! Félárvák lettek a gyerekeim! Szorítom a kezüket arra gondolván, hogy ne féljetek, én itt leszek nektek ezután is!
Apa! Ne hagyj itt! Szeretlek!
És a hegedű csak sír és sír velünk együtt, az egész gyászoló tömeggel együtt, még akkor is, mikor a sírkövet emelik hamvai védelmére. A sírkövön egy vers:
„És most szállj, nem köt már semmi sem
Járd el a legszebbik táncot, amúgy legényesen”
Author: Csuka Emőke
Szeretem a szavakat. Inkább írásban, mint szóban. Ifjú koromban is, inkább eltáncoltam volna, minthogy elmondjam. Írni hasonló élmény számomra, mint megkomponálni a színeket, a díszítéseket, egy színpadi táncjelmezen. Megtalálni viselője egyéniségéhez, a leginkább illőt. Imádom a szavak hangulatát. Amikor minden szinonimának kicsit más az íze, ha leheletnyit is, de más érzelmeket csal elő az emberből. Különleges érzés megtalálni azokat a kifejezéseket, amelyek hűen tükrözik azt, ami kikívánkozik belőlem. Főként, ha ezeket rímbe szedném. Persze az az igazi, ha ezeken nem kell töprengeni, mikor csak jönnek maguktól, és másnap nem is értem, honnan kerültek a papírra ezek a gondolatok. Bár régóta írok, de keveset. Valahol a középiskolában kezdődött, ám, azóta eltelt vagy 50 év. Épp itt az ideje, hogy többet foglalkozzam azzal, ami igazán boldoggá tesz!