Emlékek

Gyermekkorunk emlékei azok, melyekből építkezünk.
Egymásra téve az emlék-kockákat épül az életünk.
Belőlük, eme alapkövekből tanulunk és fejlődünk.
Néha csak búgócsiga módjára magunk körül keringünk.
Máskor, mintha még „babáznánk”segítjük egymást.Pátyolgatjuk.
Hisz nagy ritkán, rövid időre, ma is még gyermekek vagyunk.
Átérezzük egy-egy pillanat igaz erejét magunkon.
Míg csak”észhez nem térít”a  lélekölő öntudat, s lehúz.
Hiszen a felnőtt kornak ott van a saját felelőssége.
S emiatt mi vissza- vissza vágyunk a gyermeki évekbe,
Hol azok voltunk, akik. Nem láttuk még, hogy az idő pereg,
Hol az számított, hogy most vagyunk, és nem az, hogy később mi lesz.
Ha a világon minden ilyen tisztán gyermeki maradna,
Őszintén élnénk a jelenben, s nem vágynánk a múlba vissza.
Búcsút mondanánk aggályainknak, a nyomasztó gondoknak.
A pillanatokat is átélve élhetnénk a napjainkat.
Szilágyi Tünde
Author: Szilágyi Tünde

Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A mesélő macskakövek

A mesélő macskakövek Járom az utat, a macskaköves utat, ahol a múlt és a jelen együtt futnak. Minden csillogó kő egy régi történet, a talpam

Teljes bejegyzés »

A titánok tánca

  Volt egyszer két ember, akikre senki sem fogadott volna. Az egyikük a vihart szerette, a másik a csendet. Az egyikük tűz volt, a másik

Teljes bejegyzés »

A halál három hulláma

A kijelzőn úgy cikáztak a gammahullámok, mint a legyek után kapkodó fecskék. Gintaras Banionis operátor megigazgatta a friss géllel megkent elektródapárnát a páciens homlokán. Az

Teljes bejegyzés »

Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »