Gyermekkorunk emlékei azok, melyekből építkezünk.
Egymásra téve az emlék-kockákat épül az életünk.
Belőlük, eme alapkövekből tanulunk és fejlődünk.
Néha csak búgócsiga módjára magunk körül keringünk.
Egymásra téve az emlék-kockákat épül az életünk.
Belőlük, eme alapkövekből tanulunk és fejlődünk.
Néha csak búgócsiga módjára magunk körül keringünk.
Máskor, mintha még „babáznánk”segítjük egymást.Pátyolgatjuk.
Hisz nagy ritkán, rövid időre, ma is még gyermekek vagyunk.
Átérezzük egy-egy pillanat igaz erejét magunkon.
Míg csak”észhez nem térít”a lélekölő öntudat, s lehúz.
Hisz nagy ritkán, rövid időre, ma is még gyermekek vagyunk.
Átérezzük egy-egy pillanat igaz erejét magunkon.
Míg csak”észhez nem térít”a lélekölő öntudat, s lehúz.
Hiszen a felnőtt kornak ott van a saját felelőssége.
S emiatt mi vissza- vissza vágyunk a gyermeki évekbe,
Hol azok voltunk, akik. Nem láttuk még, hogy az idő pereg,
S emiatt mi vissza- vissza vágyunk a gyermeki évekbe,
Hol azok voltunk, akik. Nem láttuk még, hogy az idő pereg,
Hol az számított, hogy most vagyunk, és nem az, hogy később mi lesz.
Ha a világon minden ilyen tisztán gyermeki maradna,
Őszintén élnénk a jelenben, s nem vágynánk a múlba vissza.
Búcsút mondanánk aggályainknak, a nyomasztó gondoknak.
A pillanatokat is átélve élhetnénk a napjainkat.
Őszintén élnénk a jelenben, s nem vágynánk a múlba vissza.
Búcsút mondanánk aggályainknak, a nyomasztó gondoknak.
A pillanatokat is átélve élhetnénk a napjainkat.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...