Békítő

Kék áldást a világra,

hogy megnyugodjon végre.

Kék szalagot a mellekre,

az örök békének üzenve.

 

Kék városban kék ruhát

viselnénk mindnyájan.

Mindegy az árnyalat,

csak nyugalmat árasszanak.

 

Kék tinta a papíron,

kék cipők az utakon,

kék virágok, kék lepkék,

égig érjen a reménység.

L. M. Linda
Author: L. M. Linda

L. M. Linda az Irodalmi Rádió szerzője. A jászság legkisebb településének, Jásziványnak könyvtárosa voltam 13 évig. Emellett a helyi közösségi rendezvényszervezésben aktívan részt vettem. Itt nevelkedtem, itt éltem, és dolgoztam hosszú évekig. Iskoláimat ingázva végeztem: jászapáti gimnázium, jászberényi főiskola, szolnoki gyors-tanfolyamok. Sokáig nem tudtam eldönteni mit is akarok igazán. Aztán egy alkalommal előjött a könyvtárosság. Szerettem a munkámat, az új kihívások nehézségei ellenére is. Érdekel minden, ami művészet, művelődéstörténet. A kreatív és hagyományos kézműveskedéstől, a helytörténetig, a egyes tudományok kultúrtörténeteiig bezárólag minden. Szívesen olvasok önismereti, pszichológiai, ezotéria témáihoz tartozó írásokat. Szeretek a természetben lenni, utazni, ha feltöltődésre vágyom. Az irodalmi alkotások az életem során mindig nagy hatással voltak rám. Mind magánemberként, mind szakemberként. Ez utóbbiból kifolyólag magam is időnként megfelelően eladható és előadható szövegek szerkesztésében, megírásában közreműködtem már. Könyvtárosi és alkalmi rendezvényszervezői pályafutásom alatt, ha nem akartam folyton másolni, sokszor hagyatkoztam saját szókincsre: helytörténeti kiadvány szövegénél, ünnepi és alkalmi beszédeknél; a különböző műsorok összeállításánál a versek tematikájára pedig különösen figyeltem mind a tartalmi, mind az időbeli és történeti sorrendre. Időnként erős késztetést érzek arra, hogy közöljem a gondolataimat, az érzéseimet. Gyakran előfordul, ha másnak nem tudok beszélni a problémáimról, gondjaimról, ötleteimről vagy csak egyszerűen elmélkedni szeretnék a nagy dolgokról, fogok...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Múlt-Jelen-Jövő

   Múlt-Jelen-Jövő     A jelen a múltat a jövőnek büszkén adja át.   A régmúlt csodái a jelenben látják a jövőt.   A jövő

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hulló csillag

Magam is hulló csillag vagyok, talán itt-ott felragyogok, majd végleg a földre hullok. Néhány vers és próza marad, ezzel vigasztalom magam, de vaj’h lesz-e, mi

Teljes bejegyzés »

Ajándék

Hangos novellaként meghallgatható: Ajándék   A házra csend borult. Fájdalmas csend. Odabent, már nem repkednek a szavak. Zalán a kanapén üldögél, karjait összefonja. Úgy ráncolja

Teljes bejegyzés »