ÚJRAFŰZVE

Szétszóródott kavicsgyöngyökből

megint újra fűzhetem

a varázskarkötőt.

Keresem a gyógyító kövek

széthullt darabjait,

épségben maradó kristályait,

melyben hinni lehet

a jótékony erőt.

 

Markomban már lapul

néhány kövecske, mely

körém pottyant épp,

de még meg kell néznem

az eldugott sarkokat,

asztal, szék vagy ágy alját,

a szomszéd szobát, de még

a kabátzsebet is, nem kallódik-e

ott is egy-két életgyöngy?

Vagy nem lapul-e táska alján,

a reményt rejtő csodakő?

 

S közben keresem a fonalat,

vagy valami tartós gumiscérnát,

melyre végre felfűzhetném

saját gondolatom útját,

a csiszolt vagy hasadt,

törött vagy fényezett

kavicsos sorspontokkal

ékesített régi-új karkötőt.

L. M. Linda
Author: L. M. Linda

L. M. Linda az Irodalmi Rádió szerzője. A jászság legkisebb településének, Jásziványnak könyvtárosa voltam 13 évig. Emellett a helyi közösségi rendezvényszervezésben aktívan részt vettem. Itt nevelkedtem, itt éltem, és dolgoztam hosszú évekig. Iskoláimat ingázva végeztem: jászapáti gimnázium, jászberényi főiskola, szolnoki gyors-tanfolyamok. Sokáig nem tudtam eldönteni mit is akarok igazán. Aztán egy alkalommal előjött a könyvtárosság. Szerettem a munkámat, az új kihívások nehézségei ellenére is. Érdekel minden, ami művészet, művelődéstörténet. A kreatív és hagyományos kézműveskedéstől, a helytörténetig, a egyes tudományok kultúrtörténeteiig bezárólag minden. Szívesen olvasok önismereti, pszichológiai, ezotéria témáihoz tartozó írásokat. Szeretek a természetben lenni, utazni, ha feltöltődésre vágyom. Az irodalmi alkotások az életem során mindig nagy hatással voltak rám. Mind magánemberként, mind szakemberként. Ez utóbbiból kifolyólag magam is időnként megfelelően eladható és előadható szövegek szerkesztésében, megírásában közreműködtem már. Könyvtárosi és alkalmi rendezvényszervezői pályafutásom alatt, ha nem akartam folyton másolni, sokszor hagyatkoztam saját szókincsre: helytörténeti kiadvány szövegénél, ünnepi és alkalmi beszédeknél; a különböző műsorok összeállításánál a versek tematikájára pedig különösen figyeltem mind a tartalmi, mind az időbeli és történeti sorrendre. Időnként erős késztetést érzek arra, hogy közöljem a gondolataimat, az érzéseimet. Gyakran előfordul, ha másnak nem tudok beszélni a problémáimról, gondjaimról, ötleteimről vagy csak egyszerűen elmélkedni szeretnék a nagy dolgokról, fogok...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Merítés

Benne élsz a mában, vagy a múlt mocsarában ragadva várod a szikkadást? Iszapos testedet majd tisztára mossa — egy felhőszakadás? A sárban gázolsz újra… Lábad

Teljes bejegyzés »

Színes madár és tarka agár

Színes madár és tarka agár Mindenki másként látja a tavaszt. Az én fantáziám színes madárnak és nagy tarka agárnak. Egyik kecsesen lépdel,gyengéden ébreszti a virágokat.

Teljes bejegyzés »

Egy szerelmes világ

  Egy szerelmes világ Van egy csodás világ, hol a szerelem édes, mint a lépes méz, hol a lelkek egymásra találnak, és a szívekben béke

Teljes bejegyzés »

Édes szerelmes csókok

   Édes szerelmes csókok   A csókod ízétől a szerelmünk örökké édes.   Az első szerelem, mikor bókol, édesen csókol.   Van egy szép világ,

Teljes bejegyzés »

A születés

  A születés   Itt vagyok, felsírok, figyelj reám, én édesanyám!   Én élek. Nem félek. Mert megszültél, drága jó anyám.   Nézz reám, egyetlen

Teljes bejegyzés »