Enyhült a járvány, és a maszkot is levettük,
tavasz illatos levegőjét lélegezzük,
ámbár mostanság még sincs békénk, nincs nyugalmunk,
szomszéd háborútól félünk, attól borzongunk.
Jogos a félelem, hiszen nem szűnik a harc,
és hatalmasok arcán nem látszik az álarc,
vizet prédikálnak, de tudjuk, hogy bort isznak,
akik kisemberek kárára gazdagodnak.
Igaztalan a világ, hisz mindig is az volt,
talán csak a mi becsületünkön eshet folt,
a nagyok magukat mindig tisztára mossák,
eszükben sincs, hogy az ígéretük megtartsák.
Lám úgy csinálnak, mintha, de eközben dehogy,
ülnek, üléseznek, majd döntenek úgy, ahogy.
Az érdekeik mentén folyik a diskurzus,
félrevezetésünk pedig tendenciózus.
Ha békét akarnának, már rég béke lenne,
ha a sok okos végre valami jót tenne,
nem folyna sok ártatlan ember drága vére,
visszatérhetne újra az áhított béke.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.