Kire vetíted ma először mosolyod,
Ahogy a napraforgó fordul a nap felé?
Vajon kihez simul a hajad leomlón,
Ahogy falombot hajtja arrébb a szél?
Ki hallja elsőként angyali hangodat,
Mint harangozás után a szent misét?
Ki érezheti magán először pillantásod,
Mely számomra mindennél többet ér?
Ki foghatja meg kezedet,
Mint hajótörött a mentőkötélt?
Ki űzi el homlokodról a felleget,
Hogy felragyogjon a nap ránk ismét?
És ajkadra csókot lehelni
Méltó, ugyan ki lehet?
Nincs istenség,mely kiérdemelné
Földöntúli jelenlétedet.
De ha kell valaki, akihez
Szentül fordulhat szíved,
Elég egy sóhajtás, egy tekintet,
S én megóvom minden léptedet.
Még ha hajam őszbe fordul,
S már a kezem is remeg…
Úgy szeretlek, hogy szinte fáj,
És elmondani nem is lehet.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Úgy szeretlek, hogy szinte fáj,
És elmondani nem is lehet.”
Szeretettel olvastam szép szerelmi vallomásodat.
Rita