Leheveredek a réten.
A nap perzsel.
Oly tikkasztó ma a hőség,
Ki él, lebzsel.
Csak egy-egy kabóca rezeg
Bele csendbe.
A fáradt élet árnyékot
Keres rendre.
Szúrja lábam egy száradt szár.
Vízért kiált.
Izzadt testre ragadt ruhám,
Hajam zilált.
Behúzódom én. Erdő széle
Védelmet nyújt.
Figyelem csak, lassan a nap
Egy lámpást gyújt.
Izzó korongja vöröses.
Erőt veszít.
Szelídül a meleg végre.
Élni segít.
A természet fellélegzik.
Nagy túlélő.
Sóhajt egyet, a holnaptól
Dehogy fél ő!
Author: Wágner Judit
Wágner Judit vagyok. 59 éves budapesti lakos. Családi állapotom: 34 éve férjnél, 3 már felnőtt fiú gyermek édesanyja. Közgazdasági egyetemet végeztem, de a szakmámban nagyon rövid ideig dolgoztam. A tradicionális családi modellnél maradva, én a gyermekeim mellett itthon maradtam. Ma már, mivel a fiúk kirepültek, a háztartás maradt, és a hobbi. Az egyik a tenisz, melyet, gyerekkorom óta űzök. A sport életem mindennapos része. Szenior versenyeken, csapatbajnokságon veszek részt. Ami a másik kedvenc időtöltésem, és ami miatt valójában önöknek bemutatkozom, az a versírás. Nagyon érdekesen kezdődött. 5-6 évvel ezelőtt egy családi karácsonyozást rendhagyó módon terveztük megrendezni. Úgy, hogy mindenki adjon valamit elő a többiek előtt. Ez lehetett éneklés, hangszeres előadás, színház, mese olvasás. Mindenki kedve szerint választhatott. Én, mivel nem nagyon szeretek szerepelni, a vers írást választottam. A családról írtam rímbe szedve. Hát innentől kezdve, születésnapokra, más családi eseményekre, ballagásra az én ajándékom mindig egy személyes vers volt. Aztán már nem csak alkalmakra írtam, hanem csak úgy. A természetről, évszakokról, érzéseimről. Elkezdtem böngészni az irodalmi pályázatokat. Neki bátorkodtam beküldeni verseket a megadott témákra. Önökre is így találtam rá. Sorakoznak is a könyvek, melyekben verseim megjelentek önöknek hála. Valahogy rákeveredtem a poet.hu oldalra is, ahol már több ,mint 250 versemet töltöttem...
