A hegy

Messze elmarad már a sík terep,

az ösvény egyre felfelé vezet.

Azt, hogy az út honnan indult egykor,

rég nem jegyzi már az emlékezet.

Visszatekintve, a hegy lábánál

még smaragdszínben hullámzik a gyep,

feljebb a szirt hideg párát lehel,

és jégcsillagos eső permetez.

Vakító hóba vész a láthatár,

imazászlókat lobogtat a szél,

elszakadt vásznuk kékbe öltözött,

sárga, élénkpiros vagy hófehér.

Elszabadult színes szálaik közt

minden áldás és fohász ott rezeg,

a levegőben úszva kísérik

az új, előre megtett lépteket.

Az évek fátylába szőtt vágyakat

a láthatatlan szél altatja el.

Talp alatt roppanó hó zajára

álmából mindegyik életre kel.

Bármi áron a csúcsot elérve

jelentéktelen lesz minden kaland.

A „hogyan tovább” homályban dereng,

könnyű a lét, az idő súlytalan.

Vakító a csillagok tengere,

ami bonyolult volt, most összeáll,

kiolvasod a jelent, jövendőt,

de a múlt már csakis mögötted áll.

Értelmet nyer, ami hiába volt,

semmit nincs mód máshogy rendezni el,

mögötted kisimul minden göröngy,

út vissza nincs, rejti a hólepel.

Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.