Virág lehetnék

Edit Szabó : Virág lehetnék

„Élhetnék én már boldogul ”
rózsa szirma míg alkonyul
virágos bimbóként nyílva
teljesedik ki a szirma.

„Állok sudáran úgy mint régen ”
rózsa virágzó idejében,
hiába múlik az idő
szív mélyében érzés is nő

Mert az idő gyorsan halad
föld felszínén nincsen harag,
ne feledd az örök szépséget
által adni a mindenségnek.

Virág lehetnék örökké
szirmom szórnám én közössé,
érzelmeimet tovább adnám
minden ember a fényt kaphatná.

Czipri Éva :Élhetnék én című verséből idézve.

Bőcs,2025.01.19.

Szabó Edit
Author: Szabó Edit

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. „Tanárnéni”-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a „VERS”-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette....

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Rövid a virág élete, nem véletlenül születtünk embernek.

    Ettől függetlenül tetszett a versed, egyedi és szép gondolatod.

    Mivel az ember a leggonoszabb lény a földön, időnként én is arra gondolok, hogy szívesebben lennék más.

    Szeretettel: Rit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Két idegen

Két idegen,  két szomorú árnyék.  Férj és feleség.  Két különálló világ.  Csak ülnek szótlan,  ugyanabban a szobában,  egymástól néhány méternyi távolságban.  Ülnek némán.  Nem beszélnek.  Hallgatnak.  Köztük korlátok húzódnak.  Magányosak.  Mindegyikük önnön magába 

Teljes bejegyzés »

Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »