Megvakítottan
Izzó parazsak kivájt két szemem gödrében.
Már nem látok.
Többé nem láthatom
Fekete hollók, a szemközti fákon
miként gyűlnek, mint komor gyászhuszárok
fekete gúnyában,
egyre csak arra várva,
hogy díszes ravatalon
kisérjék jövőmet egyenest a temetőbe,
hol kiásott sír mohó kitátott szája
magába fogadja és örökre bezárja
minden áron
Valaha létezett és létező minden álmom
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
