Engedj el
Engedj el!
Nem látod? Szenvedek.
Engedj el!
Hadd menjek utamra.
Hadd repüljek,
mint fogságból szabadult madár.
Nyughatatlan lelkem nem bírja elviselni a kalitkát.
Engedj elmenni!
Tudom, ellenemre teszek,
pedig nekem is fáj,
de mást nem tehetek.
Nincs más választásom.
Akkor is el kell mennem,
még ha nem vár rám
más, csak a magány.
És ha egyszer elmentem
már most is tudom,
hogy bánni fogom,
tán még könnyet is ejteni fogok,
de értsétek meg már,
nem tehettem mást!
Ez az én sorsom!
Ezt mérte rám,
ott fenn az Úr,
az égi Király!
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek... Izsó Antal.