|
A rokokó építészet dekorációit levélzet, napsugarak, groteszkek és a kagylódíszek adták. A helyiségek is szokatlan formájúak voltak: kör alakúak vagy oválisak. Jellemző színek az elefántcsont-fehér, a halványkék és az arany. Az ekkor épült kastélyok, templomok a többi művészeti ág segítségével egy mesterkélt, színpadi világot teremtettek. A vidéki tájakat kerté varázsolták, a patakokból vízeséseket formáltak. A kastély faragott, túldíszített oszlopai és szökőkútjai között olyan, mintha lebegne. Az ablakot törtvonalú, kacskaringós párkányzat díszíti, a tetőt szobrok koszorúzzák. Francois de Cuvilliés: Rezidencia Színház, München
A fejedelemnek szánt középső páholy miatt a színház ovális alaprajzú lett, hogy a királyi páholy feltűnő helyen és mindenki számára jól látható legyen. Ez majdnem olyan fontos volt, mint maga a színpadi mutatvány. Az előadás alatt is égve hagyott fények lehetővé tették a nézők számára, hogy úgy tekintsenek magukra, mint a valódi élet színpadának színészeire. Johann Balthasar Neumann: A würzburgi érseki palota
A würzburgi érsek szemkápráztató rezidenciája tipikus példája a díszítőelemek túlcsorduló alkalmazásának a hatalom és a gazdagság érzékeltetése érdekében. Belső udvarok köré elrendezett, U alaprajzú épület. A homlokzatok tagozása szerint kétszintes, de valójában háromemeletes: a földszint és az emelet fölött is egy-egy alacsonyabb mezzanin szintje van. A tömegformát s a homlokzatokat két oldalon és a kert felől kiemelt közép-pavilon, a sarkokon rizalit tagolja. A tengelybe helyezett reprezentatív térsor elemei a nyomott arányú földszinti előcsarnok, az előcsarnokhoz oldalról csatlakozó, a kereszttengelyben kibontakozó lépcsőtér, annak érkezésénél a főemeleten az ún., fehér terem és a fölött emelkedő, nyújtott nyolcszög alaprajzú nagyterem, amelyből két oldalról az egy tengelyre felfűzött szalonok sora nyílik. A német területen hagyományossá lett megoldást követve itt is a lépcsőtér a leglátványosabb. A lépcsőház mennyezetét Tiepolo freskói díszítik. A császári teremnek lenyűgöző méretei folytán aligha van bármi köze is a francia rokokó épületbelsők bensőségességéhez. Johann Baptist és Dominikus Zimmermann: Wies temploma
A Zimmermann testvérek eltávolodtak a barokk építészet megszokott típusaitól, döntő szerepet juttattak az ornamentikának. A templom belsejéről készült kép jó példája annak, milyen mértékben sikerült eltörölniük az építészet és a díszítőművészet közötti határvonalat. Az építészeti szerkezet szinte eltűnik a díszítőelemek, a festett perspektíva mögött. A bonyolult térfűzés mozgalmas hangulatot teremt. A föld világa összefonódik az ég világával, s a szemlélőt egy csodás mesevilág fogadja. Georg Wenzeslaus von Knobelsdorff: Sansouci pavilon
Georg Wenzeslaus von Knobelsdorff a porosz uralkodó, Nagy Frigyes építésze. A barokk késői, klasszicizáló irányzatának a híve volt, a király kívánságára mégis a szeszélyesebben díszítő rokokó formáit kellett alkalmaznia. Ebben a szellemben épült legismertebb műve, a potsdami Sanssouci. Üvegházakkal kiépített teraszsor fölött, festői környezetben elhelyezett, földszintes "gondűző" kastély. Központi tere a tágas előcsarnokból nyíló, a homlokzat síkja elé ívesen kiugratott, elliptikus alaprajzú márványterem. A hozzá két oldalról kapcsolódó termek az épület két végén egy-egy kör alakú helyiség zárja le. A bejárat felőli oldalon rövid épületszárnyak nyúlnak előre, azokhoz kétfelől a gazdasági szárny és az istálló, szemben pedig az előudvart keretező íves kolonnád csatlakozik. A teraszok felé forduló kerti homlokzatot párosan állított emberalakos hermapillérek tagozzák, közöttük a padló szintjéig lenyúló, félkörívben záródó ablakok, ill. ajtók nyílnak. Esterházy kastély, Fertőd
Süttör és Esterháza egyesülését 1950 óta nevezzük Fertődnek. Az Esterházyakat 1681-tõl említik a terület birtokosaiként. A folyamatos birtoklás ténye 1719-től áll fenn. A mai város fő nevezetességének, a kastélynak építését 1720-ban Esterházy József gróf kezdte meg. Az eredeti szerződés, melyet Martinelli tervezővel kötött a gróf, egy 22 szobából álló vadászkastély építésére vonatkozott. A határidő három hónap volt. A másodszülött Miklós - akit kortársai a "pompakedvelő" vagy "fényes" jelzővel láttak el - azután kezdte meg a a jelenleg is látható kastély építését, amikor a Habsburgok szolgálatából hazatért. 1762-66 közt osztrák mesterek vezetésével épült a patkó alakú késő barokk épületegyüttes. Miklós 1790-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan építkezett. Miklós herceg valóban kiérdemelte a jelzőket, melyeket kapott, hiszen a 18. sz. barokk-rokokó divatjának mintájára építette meg a "mini Versailles- t", operaházzal, bábszínházzal együtt, melyet állandó társulat működtetett. Híres zenekara élén nem kisebb zeneszerző állt és dirigált, mint Joseph Haydn. Épült itt muzsikaház, külön ház az uraknak és a személyzetnek, több, mint száz ló sorakozott az istállókban a fénykorban. A kastéllyal együtt járt az utak és közlekedés fejlesztése, postakocsi-járat indítása.
Rokokó virágornamentikából kovácsolt kapu, hatalmas U alakú díszudvar, a földszintestől három emeletesig emelkedő épületszárnyakkal körülvéve, tengeri szörnyekkel küzdő szökőkútfigurák s méltóságteljes kétkarú lépcső fogadta az érkezőt. A kastély belsejében bútorokon és falkárpitokon, mennyezeti stukkókon és olajképeken, vázákon és falburkolatokon a rokokó dekoráció tükrökkel is megsokszorozott, hömpölygő gazdagsága kápráztatta el a látogatókat. A kerti homlokzattól nyílegyenes utak futottak szét az óriási parkba. Ez a fénykor azonban csak Miklós herceg haláláig tartott, utána lényegében megkezdődött a romlás időszaka. Az utódok keveset törődtek az épületegyüttessel, állandó székhelyüket a Bécshez közelebbi Kismartonba (Eisenstadt) tették át. A több, mint száz évig tartó állagromlást követően két helyreállításról tudunk: egyik e század elején történt és ismét lakhatóvá tette az épületet, a második pedig a csaknem végzetes második világháború pusztításait és rablásait 1957-ben követte. Ennek során a középső épületszárnyat, a hajdani reprezentáció helyét próbálták korabeli bútorokkal berendezni. A lehetőségek azonban részint az anyagi adottságok, másrészt a nagymérvű pusztítás nyomán korlátozottak voltak. A kastély aranyozásban (hajdan több, mint 40 kg aranyozás díszítette az épület belsejét), gobelinekben, olajfestményekben volt hajdani gazdagságát nem lehetett már visszaállítani. |
